2024. március 28., csütörtök

Gasztrofesztivál a Limáni parkban

A hétvégén hagyományos, vajdasági falatok várják az újvidékieket

A Limáni parkban szombaton és vasárnap tartják meg a Vajdaság Ízei elnevezésű gasztronómiai fesztivált.

Az esemény az idén immár az ötödik születésnapját ünnepli, a város talán legszebb parkját néhány nap erejéig az ínycsiklandó ízek és kellemes társalgás helyévé varázsolja. Az idén a szervezők több, mint száz kiállítót toboroztak, a legkülönfélébb hagyományos vajdasági ételekkel és édességekkel várják majd a polgárokat. Az eseményre számos földműves gazdaság, kiskereskedés, étterem és idegenforgalmi szervezet képviselői érkeznek, olyanok, akik sonkával, kolbásszal, különféle sajtokkal, gyümölcsökkel és zöldségekkel igyekeznek elkápráztatni a látogatókat.

Emellett természetes üdítőitalokat, kézműves söröket és borokat is hoznak. Azok, akik tanulni is szeretnének, hat érdekesnek ígérkező műhelymunkán vehetnek részt, elsajátíthatják a hagyományos kolbászkészítés fortélyait, kipróbálhatják a Zsablya községből hozott mézek és sajtok különféle ízvilágát. A látogatók megtudhatják, hogyan termeszthetők és használhatók a mikrozöldségek, megkóstolhatják a már szinte feledésbe merült, szalagos fánkot és a kovászos kenyeret is. A látogatók meggyőződhetnek arról, hogy mennyire illik össze a hagyományos vajdasági menü a karlócai borral. A legkisebbek számára ezúttal is számos hagyományos játékot és versenyt szerveznek, ők is részt vehetnek műhelymunkákon, szakképzett óvónők vezetésével.

Dávid Csilla kolléganőnk pillanatfotója az egyik, korábbi fesztiválon készült

Dávid Csilla kolléganőnk pillanatfotója az egyik, korábbi fesztiválon készült

Az eseményen Aleksandar Dujin zenekara is fellép, számos másik csapatot is láthatunk majd a színpadon. A fesztivál 12 és 20 óra között látogatható, a belépés díjtalan. A környéken folyó csatornázási munkálatok miatt a fesztivál főkapuját a Shakespeare utca felé nyitják meg,