2024. március 28., csütörtök

Ma nyílik az Expo

Topolyán ma megnyílik az Expo Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásár. A háromnapos rendezvény helyszíne ezúttal is a Piac Közvállalat nagycsarnoka és annak környéke.

Topolyán a községnapi rendezvénysorozat keretében 17. alkalommal szervezik meg szeptember második hétvégéjén a hagyományos Expo Gazdasági és Mezőgazdasági Kiállítást és Vásárt. Slingár Irén, a Topolyai Termelők Egyesületének elnöke a szervezők nevében elmondta, hogy idén is élénk a mezőgazdasági, gazdasági ipari és szolgáltatói szféra érdeklődése az Expo iránt. A rendezvényen több rangos konferencia is lesz a három nap alatt. Több mint 200 hazai és külföldi kiállító jelezte részvételét.

A rendezvény ma reggel 9 órától már látogatható, az Expo ünnepélyes megnyitója 14 órakor lesz. Már ezen a napon 10 órakor megkezdődik a Capriolo étteremben a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, illetve a vajdasági társszervezetek regionális ülése a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezésében. Szintén pénteken 15 órakor a nagycsarnok emeleti termében az Európai Vállalkozó Hálózat kezdeményezésének a bemutatása indul a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezésében.

Szombaton a Művelődési Ház mozitermében kezdődik 10 órakor a Kárpát-medencei Szürkemarha-tenyésztők Egyesületének konferenciája. 15 órai kezdettel a piaccsarnok emeleti nagytermében a Modern agrár- és feldolgozóipari technológiák a piacképes mezőgazdaságban című tanácskozás kezdődik meg a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezésében. Szombaton 15 órától körülbelül 18 óráig bonyolítják le a helyi termékek kóstolóját a rendezvény keretében. A zárónapon nagyon sok látogatóra számítanak, hiszen egy időben zajlik a népszerű topolyai kirakodóvásárral, szombaton pedig a délelőtti órákban a piacot is megtartják a szomszédos csarnokban.
Vasárnap lesz a tombola sorsolása, valamint a pálinkaverseny győzteseit is kihirdetik.

A belépés ingyenes, a szervezők gazdag tombolával is készülnek.
A szervezők arra kérik a látogatókat és a kiállítókat, illetve a konferenciák résztvevőit, hogy tartsák be az érvényes járványügyi előírásokat. A maszkviselésre és a távolságtartásra, valamint a kötelező fertőtlenítésre vonatkozó rendeleteket egyaránt be kell tartani.