2024. március 28., csütörtök

Megfiatalodott a vezetőség

Megalakult a topolyai helyi közösség tanácsa és a végrehajtó bizottság

Az augusztus 15-én megtartott helyi közösségi választásokat követően augusztus 27-én az új összetételű tanács megtartotta alakuló ülését Topolyán. Azt követően az újonnan megválasztott végrehajtó bizottság is összeült szeptember 1-én. A helyi közösség tanácsának huszonegy tagja van, a végrehajtó bizottság kilenctagú. A kilenc tagból ötöt a tanács tagjaiból választottak meg, négyen pedig a civil szférából kerültek be. A tanács elnökének Holló Dánielt választották meg, a végrehajtó bizottság elnöke pedig Fekete Bánov Ágnes.

Holló Dániel, az új tanácselnök elmondta, hogy folytatják munkát az eddig megszabott célkitűzések mentén. Fekete Bánov Ágnes, a végrehajtó bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy azon fognak dolgozni, hogy a lakosság igényeit minden szempontból kielégítsék. Szeretnék a polgárokkal a kapcsolatokat közvetlenebbé tenni. Hozzátette, hogy a pénteki napot jelölték ki mint fogadónapot, amikor 9 és 10 óra között a helyi közösség épületében, a Fő utca 44-es szám alatt fogadják a polgárokat, és segítenek ügyes-bajos dolgaik, gondjaik, problémáik megoldásában. A helyi közösség hatásköre nem terjed ki minden területre, nem tudnak mindent problémát megoldani, viszont minden gond esetén javasolni tudják, hogy kihez forduljanak.

A tanácselnök és a végrehajtó bizottság elnöke is hangsúlyozta, hogy már a közeljövőben megkezdik a személyes kontaktusok kialakítását. Első körben a város területén működő oktatási intézményeket fogják meglátogatni. Tárgyalásokat folytatnak, hogy miben tudják segíteni azok munkáját, illetve ajándékokat is visznek majd. Mindketten hangsúlyozták, hogy folytatják az iskolák, a civil szervezetek támogatását. Az egészségházzal is kiváló az együttműködés, oda is ellátogatnak a napokban. Éppen folyamatban van a Fő utcában található úgynevezett kettes számú rendelőnek a felújítása, amelyre a pénzeszközöket szintén a helyi közösség forrásaiból biztosították mintegy 1,5 millió dinár értékben.

Aktívan részt vesznek a Topolyai Napok rendezvénysorozat megszervezésében is. Az anyagi támogatás mellett elsősorban a helyi közösség logisztikai támogatása az, amely nélkül nehezen tudnának zökkenőmentesen lezajlani az olyan rendezvények, mint például az EXPO Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásár.
Fekete Bánov azt is elmondta, hogy szeptemberben a szemétgyűjtés világnapja alkalmából a helyi közösség egy nagy szemétgyűjtési akciót szervez, amely elsősorban a tóparti rész megtisztítását célozza. Szeretnék bevonni a civil szervezeteket is. Hangsúlyozta ugyanis, hogy 37, Topolya területén székhellyel rendelkező, bejegyzett civil szervezet részesül anyagi támogatásban a helyi közösség részéről, és számítanak a részvételükre. Októberben pedig a gyermekhét programjainak szervezésébe is bekapcsolódnak.

A tanácselnök kiemelte még a feladatok közül az utak és járdák karbantartását, a fametszést, a közvilágítással kapcsolatos problémák orvoslását. Megjegyezte, hogy ha a lakosok a közvilágítással kapcsolatban bármilyen problémát észlelnek, akkor jelentsék személyesen a helyi közösségben vagy a 024/715-757-es telefonszámon.
Az egészséges ivóvizet biztosító úgynevezett ökokutak karbantartását egy megbízható cég vette át, az utóbbi időben nincsenek gondok ezeknek a kutaknak a működtetésével. A végrehajtó bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy kiváló az együttműködés a közvállalatokkal és az önkormányzattal is. A Komgrad Közvállalattal közösen gondoskodnak arról, hogy a várost virágokkal tegyék szebbé. A közeljövőben 2000 árvácskapalánta elültetését tervezik.
Holló Dániel felhívta arra is a figyelmet, hogy 2022-ben népszavazást kell majd kiírni a helyi járulék bevezetéséről egy újabb tízéves időszakra. Jelenleg háromszázalékos helyi járulék van érvényben Topolyán, a jövőben ennél kisebb mértékben szeretnék megterhelni a fizetéseket. A földműveléssel foglalkozók évente holdanként 25 kg búza árát fizetik helyi járulék címén. A búza elszámolási árát idénre 18 dinárban szabták meg.