2024. március 29., péntek

Egy szövetségessel gazdagabban

A köztársasági elnök kulturális tanácsadója látogatott városunkba

Csütörtökön Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a Városházán fogadta Dejan Savićot, Aleksandar Vučić köztársasági elnök kulturális tanácsosát. Az eseményen jelen volt Milanka Kostić, a városi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja, Zagorka Panić városi menedzser, és Miloš Nikolić, a szabadkai Népszínház igazgatója. A találkozó részleteit sajtótájékoztatón ismertették a résztvevők.

Stevan Bakić elmondta, hogy a találkozón bemutatták Dejan Savićnak Szabadka kulturális rendezvényeit, és kulturális intézményeinek többségét. Eszmecserét folytattak a helyi és a nemzeti kulturális stratégiáról. Emellett szóba kerültek a Népszínház felújítási munkálatai is. A polgármester kiemelte, hogy a munkálatokat a város önerőből nem tudná befejezni, ehhez elengedhetetlen Aleksandar Vučić, valamint a köztársasági és a tartományi kormány hathatós támogatása. A tanácskozáson megállapították, hogy az elkövetkező időszakban a városi nagyberuházások területén Dejan Savić Szabadka fontos szövetségese lesz.

Stevan Bakić és Dejan Savić (Fotó: Patyi Szilárd)

Stevan Bakić és Dejan Savić (Fotó: Patyi Szilárd)

Dejan Savić felszólalásában elmondta, hogy Újvidék, Niš és Kragujevac után látogatott Szabadkára. E városokba azért tett látogatást, mert a kultúra nem lehet csak Belgrád privilégiuma, hanem az ország minden jelentős kulturális központjáé, köztük Szabadkáé. Elmondta, megvizsgálták, hogy a köztársasági elnök Szabadkán milyen eseményeknek, beruházásoknak lehet a támogatója, kezdeményezője.

– A Népszínház területét tekintve megközelíti a belgrádi Nemzeti Színház nagyságát. Szabadka tehát egy olyan létesítményt kap, amellyel az elkövetkező ötven vagy még több évben be tudja tölteni egy kulturális központ szerepét – nyilatkozta a kulturális tanácsadó.

Újságírói kérdésre Stevan Bakić elmondta, hogy reményei szerint a Népszínház felújítási munkálatai a következő év első felében befejeződnek. Dejan Savić hozzátette, hogy az épület, elkészülte után, alkalmas lesz nemcsak színházi előadások, hanem koncertek és operaelőadások megtartására is.