2024. március 29., péntek

Hatalmas győzelem

Szenttamás képviselői nyerték meg a Szerbia Európa ritmusában elnevezésű zenés vetélkedőt

A Szerbia Európa ritmusában minden évben megrendezésre kerülő zenés vetélkedő, melyen országunk különböző községeiből, városaiból, falvaiból érkező fiatalok mutatkoznak be a zsűri előtt, és küzdenek meg az első helyért. Szenttamást az idén Veljko Golub fiatal énekes, valamint Kupcó Robertina, Milana Matić és Galina Jovčić táncos képviselte, a csapat pedig a 23 szerbiai városból érkező fellépő közül a legjobbnak bizonyult. Mindez annyit jelent, hogy jövőre Szenttamás lesz a házigazdája a nagy népszerűségnek örvendő zenés vetélkedőnek.

A Hollandiát képviselő győztes csapat számára tegnap fogadást rendeztek a szenttamási községházán. Az önkormányzat nevében a fiataloknak először Radivoj Debeljački polgármester gratulált.

− Örülünk, hogy a győzelemnek köszönhetően jövőre Szenttamás lesz a házigazdája az igen népszerű rendezvénynek. Már most biztos, hogy példakép lesztek néhány fiatal tehetség számára, mi pedig azért vagyunk itt, hogy támogassuk az ilyen irányban történő kezdeményezéseket és az újabb győzelmeket – fogalmazott Radivoj Debeljački.

Igor Karadarević, a rendezvény programigazgatója elmondta, hogy ez a legnagyobb zenés verseny Szerbiában, amelynek döntőjét a Prva TV minden alkalommal élőben közvetíti.

− A vetélkedő történelmében az öt évvel ezelőtti zombori rendezvény óta másodszor fordul elő, hogy vajdasági fellépők győztek. Bízunk abban, hogy a tartományi kormány támogatásával jövőre ismét sikerül biztosítani a döntő közvetítését a régió három országában. Zombor, Vranje, Niš, Čačak, Vrnjačka Banja stb. városokat követően immár Szenttamás számára is adott a lehetőség a teljeskörű bemutatkozásra. A jövőre sorra kerülő rendezvényre már most 15 város jelezte részvételét, és biztos vagyok benne, hogy az Önök városába is 24 csoport és szólóénekes érkezik majd – mondta a programigazgató.

A turiai Veljko Golub, aki hangjával felülmúlta a sokkal tapasztaltabb fellépőket is, a sajtó képviselőinek elmondta, a lányokkal együtt végtelenül boldogok, hogy az első díjjal tértek haza.

− Két nagy álmom vált valóra. Az egyik az, hogy felléphessek egy ilyen rangos fesztiválon, a másik pedig a győzelem. Köszönet a polgármesternek, a Kultúrotthonnak és mindenkinek, aki bármilyen módon támogatott bennünket a selejtezőtől a döntőig. Köszönet szüleinknek, barátainknak és az ismerősöknek a szavazatokért, és azért, hogy kiálltak mellettünk – mondta Veljko.