2021. október 19., kedd

Felfedezők és álmodók

Igen gyakran megtörténik, hogy egy ötlet kipattan, az elképzelés felvázolódik, hitelt érdemlő bizonyítására azonban olykor évtizedekig várni kell. Éppen ennek rendkívülisége késztette e sorok íróját – aki nem fizikus, hanem újságíró –, hogy az információt, amelyről most értesült, érdekessége folytán beemelje a szövegébe. Az pedig arról szól, hogy sikerült létrehozni a Wigner Jenő által 1934-ben megálmodott kristályt. A kvantummechanika úttörője még nem volt harminckét éves, amikor a fent jelezett esztendőben megalkotta egy különös anyag, a kizárólag elektronok alkotta kristály elméletét. Kilencven évnyi meddő próbálkozás után az idén nyáron aztán két, egymástól független fizikuscsoport arról számolt be, hogy sikerült az eddigi legközvetlenebb kísérleti megfigyeléseket tenniük a későbbi Nobel-díjas magyar tudós által feltételezett kristályról. A legközvetlenebbnek minősített bizonyíték egy újszerű kísérleti technikának köszönhető, a félvezetőrétegeket a tudósok ugyanis ezúttal lézerfénnyel bombázták. A Harvard Egyetem Hongkun Park kémikus és fizikus vezette kutatócsapata, valamint az Atac Imamoglu, a zürichi Svájci Szövetségi Műszaki Intézet fizikusprofesszora által irányított csoport egyaránt ugyanezzel az eljárással figyelte meg a Wigner-kristály kialakulását.

       Hasonló töltetű a következő hír is, mely szerint először hoztak létre fényből anyagot Einstein híres (E = mc2) egyenlete alapján. A folyamatot elsőként két amerikai fizikus írta le (Gregory Breit és John Wheeler), de megfigyelni mind ez ideig nem sikerült, mivel ehhez a szóban forgó fotonoknak nagy energiájú gamma-sugaraknak kellene lenniük, amit a kutatók még nem tudtak előállítani. A New York-i Brookhaven Nemzeti Kutatóközpont kutatói most azt jelentették, hogy ha más úton is, de sikerült bizonyítani a jelenséget: a központban található relativisztikus nehézion-ütköztető (RHIC) segítségével olyan méréseket hajtottak végre, amelyek túlnyomórészt megegyeztek az előzetes számításokkal. A folyamat hosszas leírásától ezúttal is eltekintünk, csupán még annyit, hogy ez esetben is a lézertechnika segített.

Számtalan idézet létezik az idő mint illúzió témájára. Az egyik egy, a NASA által finanszírozott tudóstól, bizonyos Abhijit Naskarttől származik, aki azt mondta: „Az idő alapvetően az elme által létrehozott illúzió, amely segít az űr hatalmas óceánjában az időbeli jelenlét érzését kelteni.” S hozzátette: „Anélkül, hogy az idegsejtek minden tapasztalatunk alapján virtuális észlelést hoznának létre a múltról és a jövőről, nincs tényleges létezése a múltnak és a jövőnek. Minden, ami van, a jelenben létezik.” A valaha élt egyik legbefolyásosabb fizikus, az előbb említett Albert Einstein szintén ezt a nézetet osztotta: „A hozzánk hasonló emberek, akik hisznek a fizikában, tudják, hogy a múlt, a jelen és a jövő megkülönböztetése csak makacsul kitartó illúzió.” Érdekes ugyanakkor az idő meg a helyszín viszonya is. Maga Einstein például úgy vélte, hogy másként mozog az idő valaki számára a tengerszint alatt, mint annak, aki a bolygó legmagasabb csúcsán helyezkedik el. A sci-fi filmek készítői meg számtalanszor felhasználták már kibontható ötletként a tételt, melynek értelmében minél gyorsabban mozog valaki, annál lassabban telik az idő, avagy az űrhajó legénységének tagjai például lassabban öregszenek, mint a Földön maradt társaik.

De kikkel találkozhatunk az űrben? Nyilván a földönkívüliekkel – ennek lehetséges volta ősidők óta izgalomban tartotta az embereket. Kevés azonban a hitelt érdemlő forrás, annál több a csalafinta eszközökkel konstruált álszenzáció. Esetek sorából most egyetlen példaként említjük az 1937-ben született svájci Albert Meier nevét: elmondása szerint ő ötéves kora óta folyamatosan kapcsolatban állt a plejádiakkal (földönkívüli faj), majd az engedélyüket is megkapva lefényképezhette őket, az úgynevezett fényhajóikkal együtt. Közülük számosat közzé is tett: egy időben ezek voltak messze a legnépszerűbb ufófotók. De már akkor sokan gyanították, hogy azok hamisítványok, mígnem aztán felesége 1997-ben valóban beismerte, ő készítette el műanyagból az űrhajómodelleket, a furcsa öltözékű „űrlények” pedig a helybeli táncegyüttes tagjai voltak.

Persze, létezik másfajta megközelítés is, amit már komolyabban kell vennünk. Avi Loeb, a Harvard asztrofizikusa például úgy sejti, hogy Naprendszerünket több ízben is egy fejlett földön kívüli civilizáció kereste fel. Ennél még tovább megy a NASA vezető filozófusaként Susan Schneider, mondván, az univerzumban létezik mesterséges intelligencia, s valószínűleg több milliárd éves. „Nem hiszem, hogy a legfejlettebb idegen civilizációk biológiai jellegűek lennének” – állítja a továbbiakban Schneider, majd azt fejtegeti, hogy az idegen civilizációk jóval idősebbek lehetnek, mint a sajátunk, avagy a földön kívüli intelligencia kora feltételezhetően 1,7 és 8 milliárd év között mozog. Ha viszont az idegen civilizációk millió vagy milliárd évekkel idősebbek nálunk, sokuk jóval intelligensebb lehet, mint mi. Ők mindenképpen szuperintelligensek, hozzájuk képest mi legfeljebb galaktikus csecsemők vagyunk.