2021. október 24., vasárnap

Emmi: Sikeres a diákok kampányszerű oltása

Nemcsak a tanévkezdés környéki kampány volt eredményes, hanem a már augusztusban elkezdett oltakozás is – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a diákok kampányszerű oltásáról legújabb videóinterjújában.

A minisztérium MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a miniszter a videóinterjúban kitért a pedagógusok 85 százalékos átoltottságára is, bízva abban, hogy ez a szám emelkedni fog a közeljövőben.
Hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg 13 féle, életkorcsoportokhoz kötött kötelező oltással védik elsősorban a gyermekek egészségét. Nemcsak ez egyedülálló a világon, hanem az is, hogy az átoltottság ezeknél a vakcináknál 99 százalék körül van.
Az ajánlott oltások közül a miniszter kiemelte a gyermekek számára ingyenesen felvehető HPV elleni védőoltást, amely hét évvel ezelőtt kezdődött a lányok esetében, a fiúknál pedig a 2020/2021-es tanévtől elérhető. Az átoltottság a kislányok körében megközelíti a 82 százalékot, míg a kisfiúké a 71 százalékot. Ezt a magas átoltottságot nagyon kevés országban érték el – mondta Kásler Miklós.
A közlemény idézi a miniszter elismerő szavait a magyar paralimpiai csapat tokiói sikereivel kapcsolatban.