2021. október 24., vasárnap

A hétvégén sem definiálják a választási feltételeket

Ülésezett volna a dialógussal megbízott parlamenti bizottság, de...

Pénteken délutánig úgy állt, szombaton folytatódik a választási feltételek javítása érdekében megkezdett pártközi dialógus. Ezúttal a külföldi közvetítők, az európai parlamenti küldöttség nélküli, szerb képviselőházi testület által koordinált ülést kellett volna megtartani Belgrádban, s ezen Aleksandar Vučić államfő is jelen lett volna, ám pénteken délután kiderült, az ülést lemondták, mert szombatra a parlament épülete előtt egy ökológiai tiltakozó megmozdulást szerveztek, továbbá tisztavatást is beterveztek, ezért – állítólag a Dosta je bilo! indítványára – az ülés elnapolása mellett döntöttek. Milica Đurđević Stamenkovski (Zavetnici) ezt bejelentve közölte, mivel a hatalom az ellenzék javaslatainak zömét elvetette, nem tartja valószínűnek, hogy a következő ülésen (bármikor is tartják) megállapodás-aláírásra kerülhetne sor.
Sajtóértesülések szerint egyébként az aláírandó dokumentumban az szerepel, hogy a parlamenti küszöb továbbra is háromszázalékos maradna, a kisebbségi pártok számára pedig elég lenne ötezer támogatói aláírás a lista állításához. A választói névjegyzék ellenőrzésére külön munkacsoportot hoznának létre, melynek tagjai a dialógusban részt vevő ellenzéki pártok képviselői lennének.
A javaslat értelmében április 3-án tartanák meg az államfőválasztást, az előrehozott parlamenti voksolást és a belgrádi helyhatósági választásokat is. A dokumentum ajánlást fogalmazna meg a kereskedelmi és a közszolgálati média számára is a politikai szereplők megjelenítésének megfelelő időtartamára és gyakoriságára vonatkozóan.
Ivica Dačić, a képviselőház elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy közel a megállapodás, eredményekre számít a külföldi közvetítők nélküli egyeztetéseken. Időközben az európai parlamenti küldöttség is elküldte az általuk koordinált dialógus résztvevői számára a megállapodás tervezetét. Ebben, a többi között, szorgalmazzák a Köztársasági Választási Bizottság összetételének módosítását, a pártok esetében érvényes donációk határértékének csökkentését, a kampányköltségek korlátozását, valamint egy ellenőrző bizottság létrehozását a kampány követése érdekében, melyet az elektronikus médiát szabályozó testületnek, a REM-nek és az ellenzéki pártoknak a képviselői alkotnának. A dokumentumot vasárnapig kell véleményezniük a pártoknak, és ha módosítási javaslatot szeretnének tenni, azt is el kell juttatniuk Brüsszelbe. Az európai képviselők az itteni egyeztetések után úgy ítélték meg, hogy a médiapluralizmust és a kampányfinanszírozás világos feltételei megfogalmazását kell legfontosabb témaként kezelni, így a megállapodás tervezete is ezekkel a témakörökkel foglalkozik a legnagyobb mértékben.
Politikai elemzők szerint egyszerűbb lesz eredményeket elérni a közvetítők nélküli megbeszélésen. A Szabadság és Igazságosság Pártja pénteken közölte, nem tartja elfogadhatónak az európai parlamenti javaslatot, s módosítási beadvánnyal válaszol majd rá. Dragan Đilas pártelnök közölte, ebben a formában nem támogathatják a dokumentumot, mert nem határoz meg egyértelmű mechanizmust a szabad és törvényes választások szavatolása érdekében. Zdravko Ponoš, a Néppárt elnöke úgy fogalmazott, az ellenzéknek nem kell elfogadnia jelenlegi formájában a javaslatot, de ha amellett dönt is, a bojkott lehetőségét az utolsó pillanatig fenn kell tartani. Szerinte az ellenzék abban az esetben győzhet a megmérettetésen, ha sikerül referendumhangulatot teremteni a közvéleményben.