2024. március 29., péntek

Megállíthatatlanul növekvő járványadatok

A járványhelyzet kedvezőtlen, az ország egyes részein pedig rendkívüli, ezért a válságstáb a jelenlegi intézkedések szigorúbb ellenőrzését javasolja majd a soron következő ülésén – ezt mondta Branislav Tiodorović epidemiológus, a válságstáb tagja a Tanjugnak.

Emlékeztetett arra, hogy továbbra is viselnünk kell a maszkot zárt térben, tartanunk kell a másfél méteres távolságot még a szabadban is, fertőtlenítenünk kell a kezünket – ezek azok az intézkedések, amelyek jelenleg is érvényesek, de elhanyagoltuk őket, és ez, valamint a betartatásuk hiánya vezetett ahhoz, hogy tegnap már több mint ötezer új fertőzöttet jegyezhettünk.

Mint mondta, amikor augusztus elején megfigyelték az új fertőzöttek számának drasztikus emelkedését, a szakemberek már tudták, hogy nem lehet megállítani a növekedést, és gyorsan el fogunk jutni ehhez a számhoz. Az epidemiológus aggodalmának adott hangot annak kapcsán is, hogy Szerbiában stagnál az immunizálás, és a védőoltást felvett személyek arányát tekintve jelenleg Európában az utolsók között vagyunk, holott az elsők között voltunk korábban.

A COVID-IGAZOLÁSOK NEM JELENTENEK DISZKRIMINÁCIÓT

Arról, hogy tervezi-e a válságstáb a szigorító intézkedések bevezetését, Tiodorović elmondta, a szakemberek már egy hónapja azt javasolták, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni az óvintézkedések betartatására, két hónappal ezelőtt pedig már a Covid-igazolások bevezetését is indítványozták.

Szerinte ezek a dokumentumok nem jelentenének hátrányos megkülönböztetést, és úgy fogalmazott, hogy miért nem lehetne bevezetni egy olyan dolgot Szerbiában, amelyet Európa más részein már alkalmaznak.

Hangsúlyozta, hogy a Covid-kórházaink ismét megteltek, és hogy egyesek felelőtlensége miatt ismét az orvosok kerültek nehéz helyzetbe. Szerinte a nem beoltott pácienseket nem beoltott orvosoknak kellene gyógyítaniuk. Mint mondta, jelenleg a védőoltás felvételét elutasítók járványhullámában vagyunk.