2024. március 29., péntek

1400 új férőhely az egyetemi hallgatóknak

Bővítik Nišben és Belgrádban az egyetemista otthonok szálláskapacitásait

Belgrádban évente mintegy 19 600 egyetemi hallgató jelentkezik az alig 17 000 férőhelyre. Miután az államnak szüksége van a magasan képzett személyekre, és egyenlő esélyeket kíván adni a tanulmányok folytatására a nehezebb anyagi körülmények közül érkező fiataloknak is, Szerbia hitelkötelezettséget vállal a belgrádi és a niši egyetemi szálláshelyek növelésére – hangzott el a köztársasági képviselőház tegnapi ülésén, amelynek napirendjén többek között a Szerbia és az Európa Tanács Fejlesztési Bankja közti hitelszerződés megvitatása is szerepelt.
Irena Vujović környezetvédelmi miniszter a hitel ismertetésekor rámutatott, hogy a hitelszerződés 32 millió euróról szól, amiből 1400 férőhellyel bővítik majd a jelenlegi egyetemi szálláshelyek kapacitásait – Belgrádban 1000 férőhellyel bővítik majd az egyetemi várost. Egy teljesen új létesítmény épül fel. Rámutatott, évről évre nagy a túljelentkezés a fővárosi egyetemi otthonban való elszállásolásra. Ezt enyhítik majd a kapacitások növelésével. Ugyanezt a célt szolgálja a niši egyetemi otthon 400 férőhellyel való bővítése is. A jelenlegi épülethez építenek majd hozzá, és ezáltal bővíthetik majd az egyetemi férőhelyek számát.
Aleksandra Tomić, a parlament pénzügyi bizottságának elnöke a képviselőknek elmondta, a bizottsági ülésen kiderült, hogy olyan hitelmegállapodásról van szó, amelyet július 7-én írtak alá Párizsban, azzal a céllal, hogy elérhetőbbé tegyék a felsőoktatást, különösen azok számára, akik nehéz anyagi körülmények közül érkeznek. A 32 millió eurós hitelt 20 évre veszi fel az állam, 5 év türelmi idővel, azzal, hogy a hitel felhasználására folyamatosan lehetősége nyílik az egész hiteltörlesztési időszak alatt, ám az utolsó részletet 2026 végéig kell az illetékeseknek lehúzniuk. A fel nem használt összegért nem kell az államnak fizetnie semmilyen büntető kamatot.
A képviselők e napirendi pont mellett általános vitát folytattak több államközi megállapodásról, amelyek a védelmet és a kulturális együttműködést érintették. A klímaváltozás kapcsán megújították az ózonréteg védelméről szóló bécsi egyezmény montreali jegyzőkönyvét is.
Napirendjén szerepel a bankkormányzó megválasztása is.