2024. március 29., péntek

Még egy hétig pályázhatnak a zentaiak

Három területen nyújt az önkormányzat támogatást

Még egy hétig jelentkezhetnek Zenta község polgárai az energiahatékonysági pályázatra. Ezzel a programmal kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót hétfő délelőtt.
Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere röviden emlékeztette a lakosságot, hogy ennek a pályázatnak a lehetőségével csak 50 százalékos önrészt kell biztosítaniuk.

A programról még egyszer részletes ismertetőt adott Sztantity Szebasztián, Zenta község tanácsának gazdasággal és idegenforgalommal megbízott tagja. Elmondta, hogy három területen pályázhatnak az érdeklődők: kazáncserére, nyílászárók cseréjére, illetve hőszigetelésre.
– A kazáncserénél új gáz-, illetve pelletkazánok vásárlását támogatjuk. A nyílászárók cseréjénél fontos, hogy amennyiben pályáznak, akkor az összes nyílászárót le kell cserélni, vagyis azon a részen, ahol a lakás fűtése történik. A hőszigetelés terén pályázhatnak a falak, illetve a tető szigetelésére – magyarázta Sztantity.
Az érdeklődők Zenta község honlapján keresztül (http://www.zenta-senta.co.rs/) az „Intézkedések lakóházak, családi házak és lakások energetikai kármentesítésére Zenta község területén 2021-ben” fülre kattintva érhetik el a beadványokat szerb és magyar nyelven. Amennyiben valaki nem tudja használni az internetet, úgy Zenta község önkormányzatának közigazgatási hivatalában is igényelheti a nyomtatványokat.
– Zentán még mindig vannak olyan területek, amelyek nincsenek kiparcellázva, vagy a parcellázás még folyamatban van. Ha valaki ilyen területről szeretne pályázni, egy nyilatkozatot is be kell nyújtania, amelyben arra hivatkozik, hogy a parcellázás most történik, és így el fogja fogadni a pontozóbizottság – mutatott rá Sztantity.

Czegledi Rudolf és Sztantity Szebasztián: Még lehet pályázni

Czegledi Rudolf és Sztantity Szebasztián: Még lehet pályázni

Hozzátette, hogy amennyiben gázkazánra pályázik valaki, úgy be kell nyújtania egy igazolást az Elgas Közvállalattól arról, hogy van lehetősége rácsatlakozni a gázvezetékre. Emellett a használatba vételi engedély hiányában a legalizációs végzést is benyújthatják a pályázók.
– Fontos információ, hogy utótámogatást nem tudunk nyújtani a pályázatnál. Emellett figyelembe kell venni, hogy ha aláírják a szerződést a kivitelezővel, akkor 45 napon belül meg kell kezdeni a munkálatokat – hívta fel pályázók figyelmét Sztantity.
A támogatásra szánt keretösszeg összesen 5 millió dinár.