2021. október 28., csütörtök

Előállítások a heréskerti gyilkossággal kapcsolatban

A rendőrség tagjai gyors akciójukkal kevesebb mint 48 óra leforgása alatt megoldották a péntek virradóra Újvidéken elkövetett gyilkosságot, jelentette a belügyminisztérium. Az akcióban, az ügyészséggel együttműködve, a rendőrség 13 személyt állított elő, valamint kábítószert, fegyvereket, lőszert, nyolc gépjárművet és 50 ezer eurót foglalt le. A Duna–Tisza–Duna-csatorna Újvidékről Pirosra elvezető részénél megtalálták az elkövetéskor használt személygépkocsit is, amelyen a leszámoláskor keletkezet golyó ütötte lyukak voltak. A rendőrség tovább folytatja az eset kivizsgálását, így az esetről bővebb tájékoztatást nem adott. Az ügyészség tegnapi közleménye szerint, bár az ügyet sikerült megoldani, de a gyilkosság első számú gyanúsítottait még nem fogták el.

Aleksandar Vulin belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a történtek megdöbbentették a polgárokat, viszont büszkén jelentheti ki, hogy a rendőrség kevesebb mint 48 óra leforgása alatt letisztázta az ügyet.
– Uroš Stefanović meggyilkolása, valamint Goran Kovačević Goranac megsebesítése joggal döbbentette meg nemcsak az újvidéki polgárokat, hanem az egész ország közvéleményét is. Büszkén mondhatom, hogy az újvidéki rendőrségi hivatal, a bűnügyi rendőrség, a csendőrség, valamint a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat közös akciójával sikerült kevesebb mint 48 óra alatt letisztázni az ügyet – mondta Vulin.

– Újvidék és Szerbia minden polgárának megdicsérem ezt a rendőrséget és ügyészséget. Biztonságos ország vagyunk – üzente Vulin.
A szeptember 2-án történt gyilkosság letisztázásának hírét legelőször Aleksandar Vučić elnök jelentette be a Prva televíziónak nyilatkozva.
– Letisztázták az újvidéki gyilkosságot. Egy nap leforgása alatt megtalálták mind a három elkövető DNS-mintáját. Érdekes látni, hogy milyen személyek vettek részt a bűncselekményben – mondta Vučić.
Az eset az Újvidék Heréskert (Detelinara) elnevezésű lakónegyedében, az Ivan Cankar utca 8-as számú ház előtt történt csütörtökön 21.30-kor. A lövöldözésben Uroš Stefanović (26) életét vesztette, Goran Kovačević Goranac (47) pedig megsérült. Stefanović a rendőrség előtt ismert Goranac testőre volt, aki bűnszervezet vezetésével és Goran Cvijetić elrablásának vádjával került képbe.