2021. október 19., kedd
PADÉ

Ötödik tűzoltó-találkozó Padén

Játékos vetélkedőkön keresztül barátkoztak az önkéntes tűzoltók

Padén az elmúlt hét végén a helybeli önkéntes tűzoltótestület ötödik alkalommal szervezett tűzoltó baráti találkozót, amelyre a Tisza mentéről és Magyarországról is érkeztek önkéntes tűzoltócsapatok. Magyarországról Devecser és Földeák települések képviseltették magukat, a vajdasági csapatok közül pedig Adorján, Feketetó és a padéi önkéntesek, valamint a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör csapata vett részt a játékos vetélkedőkkel tarkított, jó hangulatú találkozón.

A csapatok bográcsos bab főzésében is jeleskedtek. Amint azt Komáromi László, a Padéi Önkéntes Tűzoltó-egyesület vezetője elmondta, a vírusjárvány előtt rendre tíz csapat vagy annál is többen vettek részt a padéi találkozón. Tavaly a rendkívüli helyzet miatt nem sikerült megszervezni a találkozót, és idén is távol maradtak a romániai és az osztrák csapatok, de reményét fejezte ki, hogy a rendezvény újbóli megszervezésével folytatódni fog a tűzoltó-találkozók hagyománya Padén. A tűzoltó-találkozó megszervezését támogatta a padéi helyi közösség, a Szarvák pék, a Senta-Promet és a Magyar Nemzeti Tanács.

Komáromi elmondta még, hogy ilyenkor tűzoltójátékokat játszanak, versenyeznek, például a kötélhúzásban, és amikben megmutathatják erőnlétüket, ügyességüket. A találkozó elmaradhatatlan része a sütés-főzés. Az elnök kiemelte továbbá, hogy a mai világban nagyon fontos az emberek találkozása, az összejövetelek szervezése, hogy ne csak a gépek világában éljük a mindennapjainkat.

Talicskából nem könnyű megragadni a tűzoltótömlőt
Talicskából nem könnyű megragadni a tűzoltótömlőt


A helyi egyesületnek egészen fiatal tagjai is vannak, ami nagyon fontos a közösség szempontjából. Egyesek személyes tapasztalat miatt vállalkoznak az önkéntes segítségre, mások családi jó példák miatt, hiszen sokszor szükség van az önzetlenségre. A tűzeseteken kívül részt vesznek akár a baleseti mentésekben, akár a falusi események szervezésében.

A magyarországi vendégek közül idén a Földeáki Önkéntes Tűzoltó-egyesület csapatát fogadták, akik 18 taggal érkeztek. Elnökük, Varga Tamás részt vett a 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa mentéseiben is. Véleménye szerint fontos a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás. Már több éve vannak kapcsolatban a padéi önkéntes tűzoltókkal.