2024. április 19., péntek

Mennyibe kerül az ingyenáram?

Mihajlović: A lakosoknak csak 700 dinárt kell fizetniük a napelemek csatlakoztatásáért

Október elején lezárul az a pályázat, amelyet a napelemek felszerelésének támogatására jelentetett meg az energiaügyi minisztérium. Az önkormányzatok ezt követően két közbeszerzési eljárásra vonatkozóan is megjelentetik a kiírásaikat: az egyikre a kivitelezők, a másikra viszont a lakosok jelentkezhetnek – mondta Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter a Prva televízió műsorában. Kiemelte, hogy a polgárok november elejéig aláírhatják az első szerződéseket az 50 százalékos állami támogatásra.

Mint arról korábban is beszámoltunk, a napelemek felszerelésére vonatkozó kiírást ugyanolyan feltételekkel hirdették meg, mint a nyílászárók cseréjének, a fűtőtestek korszerűsítésének és az épületek szigetelésének 50 százalékos állami támogatását. A minisztérium kísérleti jellegű programjára először az önkormányzatok jelentkezését várják, amelyek a kivitelezőkre vonatkozó közbeszerzési eljárást követően begyűjtik a lakosok kérlemeit is. A polgárok befektetéseinek kötségeit ugyanis 25 százalékban az önkormányzatok fedezik, és ugyanennyivel járul hozzá a felújításokhoz az állami büdzsé is.

A CÉL: NULLA DINÁROS ÁRAMSZÁMLA

A szerbiai háztartások átlagfogyasztása 400 kilowatt óránként, amiért átlagban 3500 dinárt fizetnek a villanygazdaságnak – mondta Mihajlović. 

– Túlnyomórészt 5 kilowatt csúcsteljesítményű napelemeket szereltetnek fel a polgárok, amelyek havonta 430 kilowatt áramot termelnek. Az átlagos fogyasztást biztosító panel ára 3500–4000 euró, és hozzávetőleg 25 évig használható. Korábban legalább 20 lépésből álló, összetett kérelmezési eljárást kellett végigjárnia annak, aki napelemekkel szerette volna csökkenteni az áramszámláját. Emellett fél évtől egy évig tartó várakozási idővel is számolnia kellett. A hosszadalmas igénylést teljesen leegyszerűsítettük, így a pályázók a szerződéskötés után megkapják az államtól az 50 százalékos költségtérítést, az önkormányzatok által kiválasztott kivitelezők felszerelik a napelemeket, majd a villanygazdaság a következő 5 napban köteles ellenőrizni és csatlakoztatni a rendszert a hálózatra. Így a lakosoknak csak a 700 dináros, előre meghatározott összeget kell kifizetniük a csatlakoztatásért. Ez után azonnal életbe lép a vásárlói-termelői szerződés – mondta a miniszter, aki szerint decemberben már működésbe léphetnek az államilag támogatott első napelemek.

FOLYTATÓDIK A NYÍLÁSZÁRÓK CSERÉJE

Hasonló érdeklődésre számítanak a napelemek felszerelésére vonatkozó támogatás iránt, mint amit a nyílászárók cseréjére, a fűtés korszerűsítésére és a hőszigetelésre vonatkozó kiírásnál tapasztaltak – mondta Mihajlović.

Ugyanakkor megerősítette azt a korábbi bejelentését is, hogy az energia hatékony felhasználására vonatkozó pályázatok megjelentetését folytatja az illetékes minisztérium. A nagy érdeklődésre való tekintettel decemberben még egy pályázatot írnak ki a nyílászárók cseréjének támogatására – mondta az energiaügyi miniszter.

Vásárló-termelővé válni

Mint arról korábban is beszámoltunk, a minisztérium elképzelése szerint a napelemek felszerelésekor aláírt, a vásárló-termelő és a szolgáltató között megkötött szerződés háztartások esetében a nettóban mért teljes ellátásra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a vásárló-termelő elsősorban a saját szükségletére termeli az elektromos energiát, a megtermelt felesleget pedig eljuttatja a szolgáltató hálózatába. Ha azonban nem termeli meg a szükséges mennyiségű villanyáramot, akkor a hiányt a hálózatból pótolja. A termelt és visszajuttatott energia mennyiségét mérőeszközzel ellenőrzik, amelyet a hálózat fenntartója köteles biztosítani. A szakemberek szerint a lakosok befektetése 8-10 éven belül megtérül, és ezek után ingyenessé válik az elektromos energia termelése.