2024. április 23., kedd
8. ÚJ VÁRSZÍNHÁZI FESZTIVÁL, ČORTANOVCI

Tizenegynéhány táska és négy színész

Az időszerű történet mindannyiunkról szól

A Stanković-villa szabadtéri színpadán Szalai Elor Emina, László Judit, Szalai Bence és Ozsvár Róbert újvidéki színművészeknek Maradok maradni (Ostajem ostati) önálló, szókimondó produkcióját figyelemmel kísérte és nagyon szépen fogadta Čortanovcin a 8. Új Várszínházi Fesztivál közönsége.

Elor Emina kezdeményezésére, Crnkovity Gabriella rendezésében született meg ez a nem első független – de minden bizonnyal a legsúlyosabb témájú – projektumuk. A címet Weöres Sándor Talizmán c. verse ihlette.

Az előadásban a szerzők a lehető legszélesebb spektrumban foglalkoznak a haza problémájával. A rövid, pergő jelenetek alapján a közönségnek is nagyon nehéz helyes döntést hozni a „menni vagy maradni” kérdésben. A szülőföld keresését boncolgató produkció szinte mitikusan kezdődik, a napraforgó megszületésével és virágzásával. A virágzó napraforgó- és repceföldek Vajdaság flóráját képviselik, és bizonyos szimbolikát hordoznak, mert a napraforgó a nap felé fordul, ahogy az emberek a boldogságra és a jólétre törekszenek – mutat rá Bogya Tímea Éva kritikus.

A darab készítésének folyamatáról a rendezőt, Crnkovity Gabriellát kérdeztük.

– A videó készítésével kezdődött a színészkollégákkal az együttműködésem e projekten, amikor sikeresen megpályáztuk az elmenni-maradni témát. A videó kapcsán már megbeszéltük, ha sikerül előadást készítenünk, én leszek a külső szem, ők pedig a szereplői a történetnek. A téma nagyon tág, napokig lehetne beszélgetni róla. Törtük a fejünket, merről kezdjük el, hogyan dolgozzuk fel, hogy színpadon is létrejöjjön a produkció. Filmen valamivel egyszerűbb lenne, ott apróságokra is tudunk figyelni.

Gondolkodtunk azon, mi az első dolog, amikor valaki menni akar. A táska. Mi az, amit beletenne, elvinne magával, és mi az, amit itt hagyna? Ezt próbáltuk kibontani. Ha mennék, miért mennék? Ha maradnék, miért maradnék? Összeírtuk a válaszokat. Házi feladatokat adtam nekik, azokon gondolkodtak. Ők is hoztak ötleteket: mi az, amit megtartanának, mi az, amit elengednének, hol tudják a boldogságukat megtalálni, mi kell ehhez. Ezt mind megpróbáltuk egy táskába bepakolni. Vajon befér-e mindaz, amire szükségünk van, vagy valami nem is tehető táskába. Van-e olyasmi, amit nem tudsz elvinni, akárhová is mész? Mert az nyilván helyhez vagy személyhez kötődik. Embereket nem tudunk magunkkal vinni.

Megkérdeztük az ismerőseinket, akik már nem a hazájukban élnek, hogyan jutottak el addig, hogy elmenjenek. Hogyan boldogulnak, vagy visszajönnének? Így készültek a videók, a konkrét, valós történetek, és természetesen a fiktívek is.

Bontogattuk, honnan indul az egész. Mikor ébred fel az emberben az elvándorlás vágya? Már gyermekkorban? Amikor már önállósodásra törekszünk, amikor meg szeretnénk állni a saját lábunkon? Rengeteg jelenetből kiválogattuk azokat, amelyek befértek a hatvan-hetven perc időkeretbe, beletettük a táskába, a többi jelenettől pedig fájó szívvel elbúcsúztunk.

A pergő előadás jócskán igénybe vette a négy színészt, aki beszél, énekel, muzsikál, mozog, játszik. Egy pillanatra sincs megállás. Mindent ők csinálnak. Több funkciós és nagyon tehetséges színészeink vannak. Bármilyen helyzetbe be lehet őket tenni, mert megbirkóznak vele, a hangszertől kezdve az éneklésen át, a díszlet szétszedéséig, elpakolásáig mindent ők csinálnak. Ez nem nehézség, mert nagyobb kötődést, felelősséget jelent a darabhoz, amelyet mi találtuk ki, mi csináltuk. A játék öröme megvan mindenkiben. Rögtön kell váltani az előadásban. Úgy van felépítve, hogy nincs minden szereplőnek az élete végig mutatva, hanem a színésznek mindig mást kell alakítani. Ők a gyors váltásokat izgalmas feladatként élték meg, élvezték – mondta Crnkovity Gabriella.

Az előadás szerb szövegét kivetítették a nem magyar ajkú közönség számára. A nézők közül volt, aki megjegyezte: igyekezett minél előbb elolvasni, hogy aztán a színészek játékára tudjon összpontosítani.

– Sokan fordították a szöveget, az én diákszínpados fiataljaim is kivették részüket ebből a munkából – fűzte hozzá a rendező, aki örömmel szólt arról, a Maradok maradni c. előadásnak lesz utóélete, a terveik között szerepel, hogy az Újvidéki Színházban és másutt is játsszák majd.