2024. április 19., péntek

Dačić: Tartóztassák le Čanakot!; Čanak: Tartóztassák le Dačićot!

Szópárbaj a montenegrói események kapcsán

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetője csak azért utazott Montenegróba Joanikije új pravoszláv tengermelléki metropolita székfoglalásának idején, hogy feszültséget szítson és a szerb egyház ellen irányuló tevékenységre buzdítson – jelentette ki Ivica Dačić, a szerbiai parlament elnöke, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője. Egyetlen szándéka az erőszakra buzdítás volt az egyház ellen, kihasználva a heves érzelmeket Cetinjén az új metropolita beiktatása kapcsán – értékelte.
Mint ismeretes, vasárnap zajlott le a székfoglalás, mely valóságos utcai harcokat idézett elő az egykori montenegrói fővárosban, a nemzeti érzelműek ellenezték, hogy éppen az ország történelmi központjában tartsa a szerb pravoszláv egyház ezt az eseményt. Dačić szerint a vajdasági politikus pénzt kapott ennek a tevékenységnek a lefolytatására Milo Đukanović montenegrói államfőtől, akinek a pártja már ellenzékből politizál az országban.
– Nem szurkolóként ment el Cetinjébe, hanem mint felbujtó, mégpedig az egyház ellen kellett lázítania az embereket. Mit támogat valójában Čanak? Azt, hogy megtiltsák a metropolita és a pátriárka számára, hogy elmenjenek a cetinjei kolostorba? Olyan ő, mint Milo Đukanović, kizárólag az incidenseknek köszönhetően tud tovább evezni a politika vizein. Čanak a szerbség szégyene – fogalmazott a parlament elnöke.
Mint mondta, Čanakot le kellett volna tartóztatniuk a montenegrói hatóságoknak, mert az állam alkotmányos rendjének megbontásán tevékenykedett. Dačić közölte, tudomása szerint rengeteg szerbet feltartóztattak a határon a tüntetések előtt, Čanakot pedig minden további nélkül beengedték az országba, de csakis azért, mert „feladata volt". Az ő nevét is fel kellett volna írni arra a listára, amelyiken a nemkívánatos személyek szerepelnek, azok, akiket nem látnak szívesen Montenegróban – fűzte hozzá Dačić.
Čanak valóban a támogatásáról biztosította a helyszínen az egyházi szertartás ellen tüntetőket, de az eseményeket egészen másként látta.
Ivica Dačićnak természetesen joga van arra, hogy véleménye legyen. Nem látom azonban, mi jelenti itt kérdés tárgyát. Szerintem Dačićot le kell tartóztatni az első adandó alkalommal, amikor Montenegró határát átlépi, mert olyan ideológiát képvisel, amely voltaképpen az országot eljuttatta ebbe a helyzetbe. Nem is kívánok ezzel többet foglalkozni, már többször hangot adtam annak a véleményemnek, hogy Dačićnak még 2000-ben abba kellett volna hagynia a politizálást, meg kellett volna számára tiltani – értékelte nyilatkozatában Čanak.
Szerinte egy átvilágítási törvény révén a szocialista párt elnökének már régen nem lenne helye a politikában a 2000 előtt kifejtett tevékenysége miatt.