2024. április 19., péntek

Đerlek: A delta variáns legerősebb csapása két-három hét múlva várható

Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár kijelentette, hogy két, legkésőbb három hét múlva következhet be a delta variáns legerőteljesebb csapása - írja a Vajdasági RTV.

Elmondása szerint ez a csapás sokkal erősebb lesz, mint az korábban várható lett volna, majd hozzátette, hogy olyan intézkedések is meghozatala is várható, amelyek nem fognak tetszeni a polgároknak. Szavai szerint ezalatt a kisebb létszámú gyülekezéseket, a vendéglátóhelyek és éjszakai szórakozóhelyek rövidített munkaidejét kell érteni.

Kiemelte, hogy Szerbiában a felnőtt lakosság 51,7 százaléka lett beoltva, elmondása szerint ezért az országos válságstáb következő ülésén terítékre kerül az oltakozási folyamat felerősítése.

Foglalkozunk majd a szerencsejáték és hasonló motiváló eszközök bevezetésének lehetőségével és hamarosan majd kiderül, hogy mindezt társítjuk-e a meghatározott kategóriákba tartozók számára javasolt oltakozással - mondta Đerlek.

Elmondta, hogy az egészségügyben és az oktatásban dolgozók kötelező oltakozásának bevezetését is fontolgatják, de még kiderül, hogy valóban sort kerítenek-e erre a lépésre.