2024. április 19., péntek
CSEH- ÉS MORVAORSZÁGI MAGYAROK SZÖVETSÉGE

Jubileumi üléssel emlékeztek

Ünnepi üléssel emlékeztek meg szombaton Prágában a Csehországban élő magyarok legnagyobb szervezete, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) megalakulásának 30. évfordulójáról. A CSMMSZ ugyan 1990. február 24-én alakult meg, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt az ünneplésre többszöri halasztás után csak most nyílt lehetőség. Az érvényes járványügyi előírások miatt a részvétel még így is korlátozott volt az ünnepségen.

„Bár az elmúlt harminc évben több magyar szervezet is létrejött Csehországban, és egy részük sajnos meg is szűnt vagy már nem működik, a CSMMSZ változatlanul megtartotta vezető szerepét, és mindmáig a legnagyobb magyar civil szervezet Csehországban" – jelentette ki ünnepi beszédében Kokes János, a Prágai Tükör című folyóirat főszerkesztője, aki köszönetet mondott a cseh és a magyar állami szerveknek azért, hogy támogatják a CSMMSZ működését, és hangsúlyozta: az a tény, hogy a szövetség immár 30 éves,  legfőképpen a tagok munkájának az eredménye.

Az ünnepi ülésen Rákóczi Anna, a CSMMSZ elnöke átvette azt a magyar állami kitüntetést, amelyet Áder János köztársasági elnök adományozott neki március 15-e alkalmából a csehországi magyarok érdekében több évtizede végzett munkája elismeréseként. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozata kitüntetést Csitári-Rákóczy Gábor Andor, a prágai magyar nagykövetség első beosztottja adta át.

Az ünnepi ülés végén bemutatták Tatiána Poljaková Családi históriák 2 című elbeszéléskötetét, amely az évforduló alkalmából jelent meg a magyar szövetség kiadásában