A palesztin származású dr. Sela Muhareb nőgyógyász harmincegy évig a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház nőgyógyászaként dolgozott. Visszatekintve a három évtized sok idő, pillanatok töredékei, amelyek keserédes szájízt hagynak maguk után. Dr. Sela munkaévei igazán eseménydúsak voltak, sőt a nőgyógyász a nyugdíjba vonulása után sem tétlenkedik. A doktor úr kérésünkre elmesélte, miért Szerbiába költözött, valamint azt is, hogyan választotta a hivatását.
– Palesztinában születtem, később Jordániába költöztem, ahol az általános iskola ötödik osztályáig jártam, majd Ammánba, Jordánia fővárosába költöztem, ahol befejeztem az általános és a középiskolai tanulmányaimat. Sajnos amikor a kisérettségire került volna a sor, kitört a háború, így nem tudtam minden tantárgyból levizsgázni. A szakosodást nem tudtam nálunk befejezni. Különben nagyon szeretem a matematikát, a kémiát és a fizikát is, ezért arra gondoltam, hogy ilyen irányba megyek majd tovább, viszont a családunkban szinte mindenki ügyvéd vagy mérnök, és csak orvos nem volt, ezért a családom javasolta, hogy ezt a szakot válasszam.
Hogyan esett Szerbiára, pontosabban az akkori Jugoszláviára a választása?
– Volt egy ismerősöm, aki sok jót mesélt Vajdaságról, valamint Jugoszláviáról. Mi is nagyon szerettük Titót, az egyik legnagyobb és legérdemesebb embernek tartottuk. Ez az ismerős mondta, hogy nem kell tandíjat fizetni, csak a megélhetési költségeket, így 1967 végén költöztem Vajdaságba. Júniusban felvételiztem egy idegen nyelvi iskolába, ahol a százhúsz jelentkező közül harmadik voltam a ranglistán, majd Belgrádban az Orvostudományi Kar hallgatója lettem.
A specializáció során miért a nőgyógyászatra esett a választása?
– Az alapképzés, tehát a hat év befejeztével arra gondoltam, hogy hazamegyek, de mivel otthon nem voltak olyan feltételek mint itt, ezért Belgrádban tettem le a záróvizsgámat, s ezáltal megkezdhettem a praktizálásomat. Külföldiként sehol sem tudtam munkát kapni, ezért döntöttem a specializáció mellett. Nagyon szeretem a gyerekeket, mivel akkor a nőgyógyászatra, a kardiológiára és a radiológiára lehetett szakosodni, én a nőgyógyászatot választottam, mert úgy éreztem, az áll hozzám a legközelebb. A specializációt időre befejeztem, noha a második évemet kicsit meghosszabbítottam, mivel megnősültem, és két fiam is született. Munkát Banja Lukán kaptam, ahol sok szeretettel fogadtak, ott dolgoztam egy évig. Mindeközben az apósom szólt, hogy Topolyán nőgyógyászt keresnek. Ő javasolta, hogy dolgozzak Topolyán, mivel ismerte a várost. A volt feleségem nem akart velem tartani a kisvárosba, így kettéváltak útjaink. Később megismertem a mostani feleségem, akitől egy lányom született, Aisa. A topolyai egészségházban 1989 végén kezdtem meg a praktizálásom, egészen a nyugdíjaztatásomig, tavaly decemberig ott voltam.
Hogyan jellemezné a munkáját?
– A munkám nagyon hálás, de egyben felelősségteljes is. Mindig arra törekedtem, hogy maximálisan elvégezzem. Amikor dolgozom, csak a munkámra koncentrálok, fontos a türelem és a teljes koncentráció egy-egy vizsgálat során: olyankor minden figyelmem a páciensnek szentelem.
Miként emlékszik vissza a munkaévekre?
– Szinte minden időmet a nőgyógyászatnak szenteltem. Jóformán éjjel-nappal a szülészeten dolgoztam, és be kell vallanom, hogy ebben nagyon sok szerepet játszott a feleségem megértése is. A munkám során minden tudásomat alkalmaztam, így a pácienseim mindig hálásak és elégedettek voltak – és hála istennek, a topolyai lakosság csaknem fele nálam született! Minden jó ellenére természetesen voltak olyan pillanatok a karrierem során, amikor igazán nehéz volt döntést hozni.
Mivel tölti a nyugdíjas mindennapokat?
– Szabadidőmben sakkozok, újságot olvasok vagy szudokuzok. Mivel átestem a Covid-fertőzésen, és a vakcinát is felvettem, így nagyon nehéz itthon maradnom, vagy kibírnom azt, hogy ne csináljak semmit. Az egyik volt kolléganőm felkért, hogy dolgozzak nála a poliklinikán. Örültem a felkérésnek, így most ott dolgozom. Nincs meghatározott munkaidőm, viszont a pácienseim, akiknek szükségük van a szakértelmemre, megtalálnak. Nagyon elégedett vagyok, és örömmel tölt el, hogy tudok segíteni az embereken.
