Augusztus elején tárcánkban a Magyar Szó régi lapszámainak segítségével elevenítettük fel az 1975-ös Dužijanca aratóünnepséget, amely egy tragédiába fulladó tűzijátékkal írta be magát a város történetébe. Emellett közöltünk egy képet is a robbanásról, amely a lap 1975. július 28-ai számában jelent meg. A képaláírás szerint a képet a tragédiáról készült tudósítás szerzője Valihora István készítette. Tárcánk megjelenése után azonban egy elektronikus levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyet maga Valihora István írt számunkra. Ebben a levélben a lapunk akkori tudósítója felhívja a figyelmet, hogy a kép egykoron hibás képaláírással jelent meg a lapban. Valihora István számos fontos és érdekes információval egészítette ki annak a szomorú aratóünnepségnek a történetét. Ezért levelét teljes terjedelmében közöljük.
„Lévén, hogy a Dužijanca, a hagyományos szabadkai aratóünnepség idei rendezvényeinek zöme már lezajlott, bizonyára senki sem veszi ünneprontónak azt a háttér információt, amely nélkül pontatlan a beszámoló a Dužijanca egyik eseménye, az 1975. július 26-án rendezett tűzijáték alkalmával történt tragédiáról. A hiteles tájékoztatás kedvéért korrigálásra szorul a Magyar Szóban két nappal később megjelent, képpel illusztrált beszámolója, amelyet felidéz napilapunk 2021. augusztus 6-án.
Olyan hibák csúsztak be ugyanis a korabeli, képpel illusztrált beszámolóba, melyekkel kapcsolatban annak idején a szerkesztőség nem közölt helyreigazítást, s most itt az alkalom a mulasztás pótlására, egyrészt a történtek leírásának pontosítása, másrészt egy fotós érdemeinek méltatása céljából.
A korabeli jelentések tartalma megfelel a tűzijáték alkalmával történt robbanás körülményeinek és következményeinek. Mindössze a mellékelt felvételhez biggyesztett képaláírás nem fedi a valóságot! Ennek szövege szerint a képen látható tömeg figyeli a robbanás után keletkezett tüzet. A korabeli képen, amely az akkori nyomdatechnikának a maximuma volt, valóban úgy tűnik, hogy egy emeletnyi magas tűz keletkezett. Márpedig a robbanást nem követték magas lángok. A fotón a néhai Spartak vendéglőnek, a robbanástól megvilágított falai világítanak. A felvételen ugyanis – bármennyire hihetetlennek tűnik – a robbanás pillanata van megörökítve. A tragikus esemény a városközpont déli részén történt, s a tér északi részéről fényképezte Főző József, a 7 Nap hetilap »mindenese«, aki magánszorgalomból fotózással is foglalkozott. Szerkesztőségének ablakában beállította a fényképezőgépét, hogy megörökítse a soron következő »bengáli tüzet«, amely helyett robbanás következett, ő pedig kioldotta a blendét.
Másnap beállított a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségébe, hogy megkérdezze, tőlem, aki éppen a hivatalos jelentést fordítottam, hogy »Kell-e kép a robbanásról?« Megegyeztünk, hogy átadja a Magyar Szónak a szokásosnál nagyobb gázsi fejében.
A tudósítást és a képet el kellett juttatni a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségébe, ami megfelelő műszaki felszereltség híján, hét közben a Niš Ekspres autóbuszain történt havi átalányért. Vasárnap lévén, doppingolni kellett a személyzetet, hogy a postát Újvidéken adja le a buszra váró futárunknak.
A buszra menet befordultam a belügyi titkárságra, mert a robbanás napján nem engedélyezte a rendőrség a következmények, (az épületeken megsérült malter) fényképezését sem. Ráfutottam a belügyi titkárra és a helyettesére, akik nem ellenezték a kép megjelentetését, mondván, hogy azon nem látszik úgyszólván semmi. Nekünk azonban elegendő volt a háttérben látható robbanás fénye, a központban pedig a nézők fejeinek ezrei kontra megvilágosításban kirajzolódva.
Summa-summarum, a sebtében fordított és leküldött, idő híján feldolgozatlan hivatalos jelentés és a kép eljutott a napi szerkesztőhöz, aki beszerkesztette saját belátása szerint, telefonos konzultáció alapján. Így született meg a téves képaláírás a tüzet figyelő tömegről, holott a nézősereg a robbanás után nem figyelt, hanem szétfutott. A kép csücskében szerepel a tudósító neve, de kimaradt, hogy a felvétel Főző József műve, holott ez nem csak követelmény, hanem a reagálása külön megérdemli nevének említését. Tegyük meg legalább utólag” – olvasható Valihora István levelében.
