2024. április 17., szerda
MUZSLYA

Több lakó a fiúkollégiumban

Kedden újra megnyílt a muzslyai Emmausz kollégium ajtaja. A kollégisták beköltöztek a szobáikba, majd a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt részt vettek a tanévnyitó szentmisén a Mária Szent Neve plébániatemplomban. A bánáti katolikus kollégiumnak az idén több lakója lesz. Már rég volt ilyen nagy létszámú kollégistájuk.

Az Emmausz fiúkollégium 2002 óta biztosít lakhatást a Nagybecskereken tanuló magyar fiataloknak. Minimális összeg ellenében kiváló körülmények között tanulhatnak, közösségben élnek és nevelésben is részesülnek. A tapasztalat szerint mindenki gyorsan beilleszkedik és jó a tanulmányi eredménye.

A tavalyi 7 helyett, az idén 18 elsős középiskolás, egy harmadikos és egy egyetemista iratkozott be. Októberre várnak még kollégistákat, mivel van még szabad hely.

– Ebben az iskolaévben 45 kollégistánk lesz. Remélem, hogy nem lesz úgy, mint tavaly, és a koronavírus nem okoz zűrzavart. Szerintem ez a tanév sikeres lesz és mi úgy is készültünk rá, hogy úgy legyen minden, mint régebben volt. Törekszünk, hogy a gyerekeket jó irányba, jó útra tereljük. Ez a fő célunk. Néha sikerül, néha nem. De, örülünk annak, hogy eljöttek, hogy itt vannak. Eljöttek a szüleik, nagyszülőket is láttam – hallottuk Kalapis Sztoján kollégiumvezetőtől.

A fiúk többsége bánáti településekről érkezik. De az idén is lesz bácskai kollégistájuk. Közben bíznak abban, hogy visszatérhetnek a megszokott munkamenetbe, ami létfontosságú az intézmény folyamatos működéséhez.

– Betartjuk az oktatási miniszter által bejelentett védőintézkedéseket. Most jelenléti tanítással kezdődik a tanév, az órák 45 percesek. Így a kollégistáink mindannyian itt vannak, és nem lesz szükség arra, hogy a diákok online, otthonról csatlakozzanak az órákra – mondta Gabona Ferenc, a kollégium nevelőtanára.

A tanévnyitó szentmisét Kalapis Sztoján atya és ft. Pósa László, óbecsei plébános celebrálta.