2024. április 18., csütörtök

Környezeti mozgóprogram gyermekeknek

Erasmus+ találkozóra került sor Magyarkanizsán

A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény 2019 szeptembere óta egy Erasmus+ pályázaton vesz részt, amelynek koordinátor intézménye a Nagykanizsai Központi Óvoda, partnerintézményük pedig a romániai Szentegyházon elhelyezkedő Mártonffi János Általános Iskola. A Life nevű program egyfajta környezeti mozgóprogram a gyermekek számára, és csütörtök délután a pályázat partnertalálkozójára került sor Magyarkanizsán.

Körmöci Valéria, a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatóhelyettese elmondta, hogy a program fő célja a játékos tevékenységekre épülő környezeti programoknak az összeállítása.

– A megvalósításban közös témákat dolgoztunk fel a partnerekkel a gyermekek számára, amely témák a környezeti neveléshez, a mentálhigiéniához, a mozgáskultúrához, a fenntarthatósághoz és az élethosszig tartó tanuláshoz kötődnek. Az elmúlt időszakban több sikeres programot is meg tudtunk valósítani, például jótékonysági rendezvényeket. Emellett a kertgondozással, újrahasznosítással is megismerkedtek a gyerekek. Gyűjtöttünk például kupakot, papírt, ugyanakkor vetélkedőkön is részt vehettek az intézményünk használói. Ezen jógyakorlatokat kívánjuk megosztani a magyarkanizsai Erasmus+ találkozón. A jövőben Szentegyházára látogatunk majd el a projekt részeként, és ezután egy záróprogrammal ér véget ez a közös projektünk.

A találkozón Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert, valamint több községi tanácstag is részt vett.