2024. március 29., péntek

Đoković már egyedül maradt

A US Open eső áztatta harmadik napján a műsor, a mostoha körülmények ellenére, mégis csaknem teljesre sikerült, s csak egy női meccset, a Kerber–Kalinina összecsapást kellett elnapolni. Nem volt ez kedvező nap a szerbiaiak számára sem, hisz előbb Olga Danilović egészségi okokra hivatkozva feladta a Naomi Oszaka elleni csatát, majd Dušan Lajović öt játszmában veszített a német Peter Gojowczyk ellen, vagyis a világelső Novak Đoković máris egyedüli szerbként maradt a mezőnyben.

A torna, ami nem a megszokott menet, továbbra is kevés meglepetéssel folyik, a harmadik napon csak a 8. kiemelt norvég Casper Ruudnak a holland Botic Van de Zandschulp elleni veresége sorolható abba a kategóriába.

Pályafutása 201. ATP-győzelmét aratta a 2. kiemelt orosz Danyiil Medvegyev, míg az alsó ág másik két esélyese, Sztefanosz Cicipasz és Andrej Rubljov jóval nehezebben jutott a következő körbe, amelyben Medvegyev a spanyol veterán Pablo Andujarral, Cicipasz a fiatal spanyol Carlos Alcarazzal, Rubljov pedig az amerikai Frances Tiafoe-val mérkőzik.

A nőknél a 2017-es bajnok Sloane Stephens a második amerikai rangadót is megnyerte, és Keys után Gauffot is búcsúztatta, a következő körben pedig valószínűleg a 2016-os bajnok Kerberrel játszik. További érdekesnek ígérkező meccsek: Muguruza–Azarenka, Oszaka–Fernandez, Szabalenka–Collins és Halep–Ribakina.

NEW YORK. – A US Open selejtezőjének 2. fordulójában, férfiak: Gojowczyk–Lajović 2:6, 6:4, 2:6, 7:5, 6:4, Cicipasz–Mannarino 6:3, 6:4, 6:7, 6:0, Medvegyev–Köpfer 6:4, 6:1, 6:2, Van de Zandschulp–Ruud 3:6, 6:4, 6:3, 6:4, Rubljov–Martinez 7:6, 6:7, 6:1, 6:1, Popyrin–Dimitrov 7:6, 7:6, 4:0 – feladás, Auger-Aliassime–Zapata 7:6, 6:3, 6:2, Evans–Giron 6:4, 7:6, 6:2, 6:3, Laaksonen–Garin 3:6, 7:6, 6:2, 6:4, Schwartzman–Anderson 7:6, 6:3, 6:4, Bautista–Ruusuvuori 6:1, 6:3, 6:2, Tiafoe–Pella 6:1, 6:2, 7:5, Andujar–Kohlschreiber 6:4, 6:3, 6:1, Molčan–Nakashima 6:3, 3:6, 1:6, 6:2, 6:4, Alcaraz–Rinderknech 7:6, 4:6, 6:1, 6:4, Bagnis–Trungelliti 7:6, 4:6, 6:3, 6:3.

Nők: Oszaka–Danilović k. n., Szabalenka–Zidanšek 6:3, 6:1, Szvitolina–Masarova 6:2, 7:5, Krejčíková–McHale 6:3, 6:1, Muguruza–Petković 6:4, 6:2, Stephens–Gauff 6:4, 6:2, Azarenka–Paolini 6:3, 7:6, Halep–Kučová 6:3, 6:1, Jabeur–Osorio 6:0, 6:1, Mertens–Gramatikopulu 6:2, 6:2, Fernandez–Kanepi 7:5, 7:5, Kaszatkina–Vondroušová 3:6, 6:4, 6:4, Collins–Juvan 6:4, 6:2, Ribakina–Garcia 6:1, 6:4, Rahimova–Alekszandrova 6:4, 6:1.

BAD WALTERSDORF. – A futures 1. fordulójában: Prechtel–Valkusz 6:1, 1:0 – feladás.

RICANY. – A futures 1. fordulójában: Piros–Forejtek 6:4, 7:5.

BELLERIVE. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bondár–Dürst 6:3, 6:0.

PRÁGA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Glushko–Udvardy 6:3, 6:1.

MARBELLA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Gamiz–Stollár 6:4, 3:6, 6:3.