2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Növekszik a pesszimizmus

Dušan Popadić: Az oltás után is viselni kell a védőmaszkot

Pesszimista a járványhelyzet alakulásának tekintetében Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár, aki a Prva tv vendégeként közölte: „Az előttünk álló időszakban, tekintettel a jelenlegi folyamatokra, mindenki megfertőződik a koronavírussal". Függetlenül a vírusmutációktól, a védőoltások továbbra is működőképesek, s ezt bizonyítja az is, hogy jelenleg a Covid–19 következtében elhunytak 99 százaléka nem immunizált személy – nyomatékosította az egészségügyi titkár, mondván, hogy a kórházban ápolt páciensek 90 százaléka nem vette fel a védőoltást.
– Jelenleg az a legnagyobb probléma, hogy továbbra is túlságosan sokan vannak azok, akik nem vették fel a védőoltást, a vírus elsősorban ebben a populációban van körforgásban, és természetéből adódóan mutálódhat. Így megtörténhet, hogy olyan mutáció alakul ki, amelyik áttör a védőoltás nyújtotta védettségen. Az idővel versengünk – magyarázta Gojković, aki azon a véleményen van, hogy a harmadik védőoltás helyett inkább ismét az első és a második oltásra összpontosítson a társadalom.

NEM A VÉDŐOLTÁS FAJTÁJA A LEGFONTOSABB SZEMPONT
Dušan Popadić immunológus Gojkovićhoz hasonlóan pesszimista, az SZRTV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az őszi és a téli időszakban biztosan súlyos lesz a járványhelyzet. Az új járványhullám jóval korábban megérkezett, mint arra számítottak – emelte ki.
A műsorvezetőnő arra is kíváncsi volt, hogy a szakértő miért viseli ismét a védőmaszkot a stúdióban, tekintettel arra, hogy már a harmadik adag védőoltást is megkapta. Popadić válaszában kifejtette: a járványhelyzet annyira súlyos, hogy függetlenül a védőoltással való immunizációtól, mindenhol fontos viselni a védőmaszkot, egyébként bárki, a beoltottak egyaránt, megfertőződhet, és terjesztheti a vírust. Egyébként Szerbiában a védőmaszk viselésének kötelezettségét eddig még nem helyezték hatályon kívül, és nem is állították az immunizációs státusz függvényébe.
– Egyértelmű, hogy miért rosszabbodik ismét a járványhelyzet. Egyrészt azért, mert nem vették fel elegen a védőoltást, másrészt pedig azért, mert szinte mindenki felhagyott az általános óvintézkedések tiszteletben tartásával, azaz nem viseli a védőmaszkot és nem tartja be az egyének közötti távolságra vonatkozó szabályt – fogalmazott Popadić, aki szerint jelenleg az volna a legfontosabb, ha minél többen felvennék a védőoltás első és második adagját, de a harmadik oltást is lényegesnek tartja, mert az még erősebb immuniválaszt válthat ki. Az mRNS-oltóanyagok és a vektor alapú vakcinák, a hagyományos védőltásokhoz képest, valamennyivel erősebb immunválaszt generálnak, így az lenne ideális, ha harmadszor ezek valamelyikével oltatnák be magukat a polgárok, ám lényegében függetlenül a fajtától, bármelyik harmadik adag vakcina jobb a semminél – magyarázta Popadić.

STABIL A NÖVEKEDÉS
A pénteki járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 16.190 koronavírus-tesztet végeztek el, ebből 3623-nak az eredménye volt pozitív (22,4 százalék). Hivatalosan a vizsgált egy napban 17 Covid-páciens hunyt el, 7339 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,95 százalék. A kórházakban országszerte 1403 Covid-pácienst gyógykezelnek, 87-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége. Vajdaságban előző nap 662 új fertőzést jegyeztek, ebből 183-at Újvidéken.
Az oktatási minisztérium közölte, hogy a járványhelyzet miatt hétfőtől a kragujevaci és a Veliko Gradište-i iskolákban a zöld oktatási modellről áttérnek a sárgára, ugyanis a kragujevaci egészségházban korábban megerősítették, hogy a tesztelt gyerekek 50 százalékának pozitív a teszteredménye. A minisztérium azt is bejelentette, hogy nem változik annak a 16 helyi önkormányzatnak a besorolása, amelyekben szeptember 1-jétől a sárga, illetve a piros modell szabályai szerint kezdtek iskolába járni a gyerekek.