2024. március 28., csütörtök
SZÁZADVÉG

Orbán húsz százalékkal Karácsony előtt

Orbán Viktor kormányfőt a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka látná szívesen miniszterelnöki pozícióban, Karácsony Gergelyt 34 százalék – derült ki a Századvég Alapítvány legújabb elemzéséből, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
Az elemzői várakozások szerint Karácsony Gergely főpolgármester lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje, a Századvég ennek tükrében vizsgálta meg, hogy a választók inkább Orbán Viktort vagy Karácsony Gergelyt látnák szívesebben miniszterelnöki pozícióban, illetve azt, hogy kit tartanak alkalmasabbnak egyes kiemelt társadalmi csoportok helyzetének javítására, valamint az ország legfontosabb problémáinak, ügyeinek megoldására – írták.

Az augusztus végén, telefonos módszerrel készült, ezerfős, a felnőttkorú magyar lakosságot a fő demográfiai dimenziók mentén reprezentáló kutatás eredményeként megállapítható, hogy Orbán Viktort a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka látná szívesen miniszterelnöki pozícióban, Karácsony Gergely ezzel szemben csak 34 százalékon áll – áll a közleményben.
A kutatás a vezetői tulajdonságok mellett több aktuális területen kérdezett rá arra, hogy kettejük közül kit tartanak a problémamegoldásra alkalmasabbnak.

A koronavírus-járvány az elmúlt időszak legnagyobb globális válságaként az egyének és családok hétköznapjait, valamint a társadalmi lét minden szeletét próbára tette, ilyenkor az emberek határozott és erős vezetők mögé sorakoznak fel. Orbán Viktort a megkérdezettek 69, míg Karácsony Gergelyt 19 százaléka látja ilyen vezetőnek – írták.

A felmérés szerint a járvány utáni gazdasági helyzet javítására a válaszadók 57 százaléka Orbán Viktort, 32 százaléka Karácsony Gergelyt tartja alkalmasabbnak, a következő járványhullámokkal szembeni egészségügyi védekezés területén a megkérdezettek 52 százaléka Orbán Viktornak, 20 százaléka Karácsony Gergelynek szavaz bizalmat.

A Századvég rákérdezett a válságkezelés és a járvány utáni gazdasági újraindítás megítélésére is, ahol szintén éles kontraszt mutatkozik a két politikus értékelésében. A válaszadók 55 százaléka szerint Karácsony Gergely adókat emelne, 52 százalék szerint megszorításokkal kezelné a helyzetet, Orbán Viktorról azonban csak a válaszadók 24 százaléka feltételezi az adóemelést és csak 29 százalék a megszorításokat – közölték.
Karácsony Gergelyt a válaszadók a 2010 előtti megszorító gazdaságpolitika letéteményesének látják. Orbán Viktort 58 százalék tartja alkalmasnak új munkahelyek teremtésére, Karácsony Gergelyről pedig 29 százalék gondolja ugyanezt – írták.
A válaszadók többsége egyértelmű párhuzamot és kapcsolatot lát Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc között: 63 százalékuk vélekedik úgy, hogy a baloldal esélyes miniszterelnök-jelöltje szorosan együttműködne a DK-elnökével, Orbán Viktorról ilyet csupán a válaszadók 7 százaléka feltételez – írta a Századvég Alapítvány tájékoztatójában.