2021. október 24., vasárnap

Bácskossuthfalviak a lövészárkokban

Közös múltunk és sorsunk – A nagy háború emléke Bácskossuthfalván 100 év távlatából (Szerkesztő Besnyi Károly)

A most kibontakozó, az eddig hiányzó történelmi forrásokat földolgozó, kiváló Délvidék a nagy háborúban sorozat második köteteként a Monográfia Helytörténeti Egyesület kiadásában 2018-ban jelent meg Besnyi Károly szerkesztésében a Közös múltunk és sorsunk – A nagy háború emléke Bácskossuthfalván 100 év távlatából című kiadvány, mely a település öt kiváló helytörténészének munkáját dicséri. Elragadó az a lelkesedés, az a szeretet, ahogyan a bácskossuthfalviak az elmúlt évtizedekben közösségük, a „konok kun leszármazottak” sorsának, történelmének eseményei felé fordulnak. Besnyi Károly Szerkesztői előszó című bevezetőjéből az együtt érző utódok hangja csendül ki, amikor kiemeli: „A háborúba indulók életútja, vagy ha úgy jobban tetszik, sorsa minden bizonnyal személyes és egyedi volt – akárcsak az itthon maradottaké. Mindenkinek magának kellett megjárnia saját útját, leküzdenie félelmeit, meghoznia jó vagy rossz döntéseit. A háborús években és az azt követő időszakban a háború következményei új irányt adtak az egyéni életutaknak.” Ahogy a bácskossuthfalviak, úgy az 1920-ban az anyaországtól elszakított Délvidék valamennyi településének magyarsága a kínok és a gyötrelmek ellenére is, mindent megtett egyéni és közösségi életének újjászervezése érdekében. Erőfeszítéseiket dicsérik a Bácska és a Bánság kultúrában újra virágzó közösségei.

Monográfia Helytörténeti Egyesület, Bácskossuthfalva–Zenta, 2018, 214 oldal

A Közös múltunk és sorsunk című kiadványban Nagy Tibor Út a pokolba – Az első világháború előzményei című tanulmányában az 1815. évi bécsi kongresszustól a nagy háború végéig kronologikus rendben tekinti át az évszázadnyi eseményeket, kiemelve az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország balkáni érdekeinek konfliktusokkal teli alakulásának legfontosabb történéseit. Döntő fordulatot jelentett, amikor az 1878. évi berlini kongresszuson a balkáni kérdésben Bismarck az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, Andrássy Gyula mellé állt. 1894-ben az osztrák-német szövetséggel szemben létrejött Párizs és Szentpétervár szövetsége is, aminek következtében világosan megmutatkoztak az európai háború kirobbanásának veszélyei. Megindult a hadsereg-építési, fegyverkezési hajsza, melynek újabb fejleményeként 1907-ben megszületett az antant, az angol-francia-orosz katonai szövetség. „Minden készen állt egy hatalmas háború megvívására”, melyben döntő szerepet játszott a Balkán, mint probléma: Bosznia-Hercegovina 1908-as annektálása, az első (1912) és a második (1913) Balkán-háború, hogy azután az 1914. június 28-i szarajevói merénylet okán, egy hónappal később, július 28-án a Monarchia hadat üzenjen Szerbiának, s ezzel kezdetét vegye a nagy háború. Bácskossuthfalva egykori lakosai közül több mint nyolcszázan járták meg az I. világháború poklát, közülük 308-an odavesztek.

Ennek a nagy háborúnak volt az egyik katonája Nemes Károly, aki naplóföljegyzésekben örökítette meg a szerb frontokon és a hadifogságban vele történteket. A több mint százéves háborús naplót a dédunoka, Nemes Károly „Az életünk csak cérnaszálon függött” – Egy bácskossuthfalvi hadifogoly feljegyzései a nagy háború idejéből címmel szerkesztette a most megjelent kötetbe. Az eseményeket megörökítő Nemes Károly 1877-ben született Bácskossuthfalván, s a háborús fogsága után visszatért szülőfalujába, ahol kilencvenéves korában, 1967-ben halt meg. Tényleges katonai szolgálatát az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének gyalogosaként Péterváradon töltötte, s a szarajevói merénylet utáni általános mozgósítás őt is háborúba szólította, a szerb frontokon harcolt, az első naplóbejegyzése 1915. június 24-én a mitrovicai hadifogoly-táborban született, s attól kezdve példás gondossággal jegyezte föl a maga és a fogolytársak szenvedéseit, az éhezést, a szerb katonák kegyetlenkedéseit. Az 1915. augusztus 28-i bejegyzésében olvasható: „Megáll a gondolkodás. Szeretnénk valamit nagyon, de nincs semmi jó újság, beszélni csak magunk között, amit tudunk.” Az elfogott szökevények nyilvános botozásáról így számolt be: „a mi embereinknek végig kell nézni, barbár nép ez még”. Szeptember 18-a: „Fáradt vagyok, alig húzom a lábaimat. Fáradt a testem, lelkem. Sohasem lesz vége. Sokszor, ha elfog a honvágy, mikor pihenő van, a szívem elkezd ugrálni, és… óh, borzasztó… nincs semmi, ami megnyugtatna, csak egy, a szabadulás.” A Monarchia fogoly katonáit a szerbek Novi Pazaron, Prizrenen át az albániai Vlorai öbölig hajtották, ahol a túlélőket hajóra rakták, és Franciaországba szállították. November 22-e: „Borzalmas hegyi utakon megyünk, nagyon hideg van. A hegyek havasok, kenyér csak némelyiknek van, sokan mezítláb jönnek.” November 23-i bejegyzése szerint soraikban az éhség olyannyira fokozódott, hogy néhányan a lódögöt is megették. A napló 1917. február 15-én a franciaországi táborban megszakadt. A hadifoglyok hazaszállítása csak 1918 és 1919 során történt meg.

Kotek Szabolcs A nagy háború demográfiai hatásai című tanulmányával, Papp László Száz év múltán hazatérnek… – A nagy háború apró eseményei Bácskossuthfalván című krónikájával, Besnyi Károly Mire a levelek lehulltak – a katonák nem értek haza és A bácskossuthfalvi Hősi emlékmű című tanulmányával tette gazdagabbá, színesebbé a kötetet. Nagy Tibor–Papp László–Besnyi Károly a kötet Adattár – A háború helyi áldozatai – Az áldozatok névsora című fejezetében állította össze a nagy háborúban elesett 308 bácskossuthfalvi katona névsorát. A dokumentum bevezető soraiban megindítóan szép vallomás olvasható a helytörténetírás lényegéről és jelentőségéről: „A helytörténészek nem a nagy döntéseket és csatákat elemzik, hanem a sokszor méltatlanul háttérbe szorult, egyszerű katonák sorsát vizsgálják, számba véve egy-egy település háborús áldozatait, résztvevőit. Ezzel a munkával csak ők, a terepen kutató, a helyi emlékek morzsáit begyűjtő (hely)történészek tudnak behatóan foglalkozni: az egyszerű emberek, névtelen hősök hátrahagyott tárgyain, levelein, sírhantjain keresztül az embert mutatják be. A nagy léptékű, hivatalos történelemtudomány erre képtelen.”