2024. március 28., csütörtök
TANÉVKEZDÉS MAGYARCSERNYÉN

Maradtak az önálló osztályok

Tegnap reggel újra megszólalt a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola csengője. Bánát egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt tanintézményében a tanév az elsősök fogadásával, valamint a járványügyi szabályok ismertetésével indult.

– Az idén az iskolánkban csaknem száz tanuló és majdnem negyven óvodás korú gyermek járhat. A kis létszámú tagozatokra vonatkozó kérvényünket jóváhagyták, így Magyarcsernyén minden magyar nyelvű tagozat önállóan indulhat. A tóbai kihelyezett tagozatban is megmaradhatott a két magyar nyelvű kombinált tagozat, ahol hat elsős kisdiák is indult – mondta Lőrik Dóra iskolaigazgató.

A diákok, a tanárok és a csernyei szülők is örülnek annak, hogy újra jelenléti oktatás folyik és a gyerekek a tantermekben vannak. Remélik, hogy ez így is marad.

– A lányom ma indult első osztályba. Örülök neki, hogy ezt az évet elkezdhették rendes tanítási renddel és nem online tanítással. Az iskola, ahogy látom, fel van szerelve mindennel, ami szükséges. Sokat segítenek a tanárok, tanítók – hallottuk Sajti Sándor szülőtől.

A tanév első napja elsősorban az elsősök számára marad majd emlékezetes, akik a napokban megkapták a Magyar Nemzeti Tanács, a Rákóczi Szövetség és Magyarcsernye község beiskolázási csomagjait.

– Nyolc kis elsős diákom van. Nagy szeretettel vártam őket és a volt osztályommal egy kis műsort is készítettünk a számukra. És egy kis ajándékot, hogy emlékezzenek erre a szép napra – nyilatkozta Sándor Szilvia, az elsősök tanítónője.

A csernyei iskolában magyarul folyik a tanítás, elsőtől nyolcadik osztályig, Tóbán pedig kihelyezett alsós tagozatok vannak. Mindkét településen van egy-egy szerb tannyelvű, kombinált osztály is. A szórványban élő magyar szülők számára rendkívül fontos, hogy a gyerekük, lehetőleg saját szülőhelyén, anyanyelvi oktatásban részesüljön.

– A kislányomat kísértem az első osztályba. Nagyon vártuk ezt a pillanatot. Fontos, hogy a gyerekek az anyanyelvükön tanuljanak legalább az iskolában. Úgyhogy örülünk neki, hogy van lehetőség rá. A másik kislányom óvodába indul – mondta Győri Kornélia szülő.

A csernyei iskolát három évvel ezelőtt teljesen felújították. Így minden feltétel adott egy korszerű és színvonalas pedagógiai munkához, legyen szó online, illetve hagyományos oktatásról.