2024. április 25., csütörtök

A lakatlan szigettől az űrrandevúig

Egy sziget addig lakatlan, amíg nem érkezik meg az első lakója. Az rendszerint egy hajótörött, aki szokás szerint minden erejét összeszedve kiúszik a partra, s várakozik egy-két napig, hátha érkezik a segítség. De a segítség nem szokott ilyen rövid idő alatt megérkezni, így aztán visszaúszik a hajóroncshoz, és kimenekíti mindazt, aminek hasznát veheti. Végre alaposabban szemügyre veszi a környezetet, s kijelöli, hol fog magának lakhelyet eszkábálni. Mert az ember természete már csak ilyen: mindig építkezni akar. Majd elmerészkedik távolabbra is, rálelni, hol talál vizet, élelmet.

Előfordulhat, hogy a hajótörött érkeztekor a sziget nem is volt egészen lakatlan, egy sötét bőrű bennszülött ott ólálkodik már napok óta a közelben, csak még nem vette észre. Aztán előbújik. Ha férfi, akkor Pénteknek nevezi el, ezen nem kell feleslegesen törnie a fejét. Ha nincs szerencséje, akkor nő az illető, akitől majd nem tud szabadulni. Képtelen átpasszolni másnak, s talán megoldás, ha hirdetést ad fel a leányzó nevében, egy vízbe vetett palackban (Ismerkedjünk rovat), viszont a dolog így nagyon sokáig elhúzódhat. A nőt egy ideig beszélni tanítja – aztán meg hallgatni.

Évek múltán mégis érkezik egy hajó, észreveszi a segélyjelzéseket, felveszi őket. És a sziget ismét lakatlanná válik.

A világirodalom első és egyben azonnal legjelentősebb utazója Odüsszeusz volt, aki késleltette a hazatérést. Egyáltalán nem sietett, felesleges ezt szépíteni. Meg a vele történő rendkívüli esetek is lekötötték. Szörnyetegek, varázsolni képes nők, furcsa népek. Erősebb benne a kíváncsiság az új ismeretlen iránt, mintsem a késztetés viszontlátni az otthon hagyott asszonyt. Amikor aztán végül úgy érezte, a tengeren cirkálva már elegendő élményanyagot gyűjtött össze Homérosz számára, hogy megírja fő művét, és megalkossa a mindennap másutt létforma örök vándorának prototípusát – átállította a vitorlákat.

A nagy felfedezők sorában mindenképpen Kolumbusz áll a dobogó felső fokán, bár igazság szerint ott toporoghatnának mellette a vikingek, akik jóval az itáliai előtt, már a X. században eljutottak Amerikába. Többször is jártak ott, de nem telepedtek le. A nagy viking vezér, Leif Eriksson valahol 1000 körül érte el első európaiként Észak-Amerika partjait – mellesleg tévedésből. Harmincöt fős legénységével voltaképpen fáért indultak, arra volt szükségük hajóik és házaik építéséhez, javításához. (Erdőket találtak bőséggel, meg indiánokat is.)

Ennek ellenére az éppen 570 éve (1451. augusztus 25-én) született Kolumbusz teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, a világkép felfedezése révén tágult ki igazából. Írók, filozófusok azonban még távolabbi horizontok után kutattak, valami szigetet keresve, ahol megvalósítható az ideális állam. Az angol humanista Morus Tamás (1478–1535) így alkotta meg furcsa elképzeléseivel Utópia c. munkáját, azt olvasva már VIII. Henrik is jókat hahotázott. Az államügyekben is otthonos angol filozófus, Francis Bacon (1561–1626) a felfelé ívelő természettudományok eredményeiben bízva Új Atlantisz c. művében úgy vélte, a természet tanulmányozása az ember szellemi és erkölcsi képességeit fejlesztve elvezet majd a tökéletesebb társadalomhoz. A szintén ügybuzgó olasz filozófus és szerzetes, Tommaso Campanella (1568–1639) Napállamát tudós értelmiségiek irányítják, ott mindenkit megillet a törvény előtti egyenlőség, viszont eléggé mulatságos tézise szerint a szexuális életet is a bölcs felső vezetés irányítja, minek folytán egy nő sem utasíthatja vissza a hivatalból hozzá rendelt férfit. Ilyen körülmények között egy romantikus randevú nyilván szóba sem jöhet.

Utópiákat gyártott aztán több-kevesebb sikerrel mondjuk Gulliverével Swift, a nemes vademberével Voltaire, és sokan mások, de mindegyikőjük felett áll magasan Jules Verne, akinek megvalósíthatatlannak tűnő elképzelései közül számos ma már hétköznapi valóság. És az álmát álmodtuk tovább: elhagyni a Földet, kilépni az űrbe!

Ma ott tartunk, hogy lassan rendszeres járatok is indulhatnak valamely más bolygó irányába, ám a biztosítótársaságok szerint ez egyelőre még túl kockázatos. Az viszont máris biztosra vehető, hogy az űrturizmus rövid időn belül komoly iparággá növi ki magát, már most rengeteg pénz van a magán-űrutazásban. Ha a csordogáló információk valamennyire is pontosak, akkor például jelenleg is mintegy hatszázan szerepelnek a várakozási listán. A témánál tartva az amerikai milliomos Dennis Tito nevét illik említeni, ő volt az, aki 2001-ben az első űrturistaként jutott el a Nemzetközi Űrállomásra. A néhány napos kirándulás húszmillió dollárjába került. Állítólag ma negyedmillióért lehet jegyet igényelni. Idővel bizonyára már nemcsak a tehetősek vehetnek részt a luxusutazásban. Alig néhány évtized múltán nyilván nem tűnik majd furcsának, ha valaki ezt a szöveget intézi kedvesének: Hétre ma várom a Marson, a Newton-kráternél, ott, ahol a ZSD-116-os űrsikló megáll.