2024. április 19., péntek

Dobrev: Csak a Magyarországon élők szavazzanak

– Az állampolgárságot és a szavazati jogot külön lehet választani egymástól. De ebben is biztosan okos kompromisszumot fogunk kötni – jelentette ki Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy Európában Magyarországon van a legkevesebb női politikus.

– Minden tekintetben megérett az idő arra, hogy Magyarország is a társadalomban betöltött súlyuknak megfelelő számú női vezetőt, így női miniszterelnököt válasszon – mondta Dobrev.

Az ellenzéki politikus elmondása szerint, ha ő lesz a miniszterelnök, nem kell senkinek félnie attól, hogy a 2010 előtti világ visszatér Magyarországra.

Kihangsúlyozta, hogy a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban a Demokratikus Koalíció álláspontja nem változott.

Mi úgy gondoljuk, hogy csak az szavazzon Magyarországon, aki itt él, aki viseli a döntéseinek a következményét is – jelentette ki Dobrev Klára.

Hozzátette, hogy az állampolgárságot a DK nem fogja visszavonni.