2024. március 29., péntek

Útiköltség-támogatás a kishegyesi diákoknak

Szeptember 27-éig lehet jelentkezni az önkormányzat pályázatára

A napokban jelent meg Kishegyes község önkormányzatának támogatási pályázata a középiskolás diákok számára. Az önkormányzat a pályázat révén a diákok utaztatási költségeit téríti meg részben vagy teljes mértékben. Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere arról számolt be lapunknak, hogy a pályázaton minden községbeli középiskolás részt vehet. Kiemelte, hogy az önkormányzat az óvodától az egyetemig segíti a községben élő gyereket és fiatalokat különféle támogatások formájában. Az elsősök ezekben a napokban kapják meg a tanszercsomagot, az egyetemisták számára is hamarosan kiírják az ösztöndíjpályázatot. Az általános iskolás és középiskolás diákok utaztatási költségeihez való hozzájárulásra pedig már lehet pályázni.

A diákok az útiköltség-támogatási pályázaton különböző kategóriákba lettek besorolva – számolt be róla Móricz Mária, az önkormányzat pályázatokért felelős szakmunkatársa. Teljes, azaz száz százalékos útiköltség-térítést kapnak a színkitűnő, illetve a szociális segélyben részesülő tanulók. Akik családi pótlékot kapnak, 50 százalékos térítésben részesülnek. A legalább 4,5-es átlageredményt elért, tehát a kitűnő diákok pedig 40 százalékost. Akik egyik kategóriába sem tartoznak, de igénylik a támogatást, 20 százalékos térítést kapnak. A pályázat keretösszegéről a beérkező pályázati igények tükrében fog dönteni az önkormányzat. Móricz Mária azt is elmondta, hogy a diákok az önkormányzatban adhatják át a pályázati kérvényüket. Itt kapnak egy formanyomtatvány, amit ki kell tölteniük, de az űrlapok a község honlapjáról is letölthetők. A dokumentumok közül szükséges egy iskolai igazolás, a szülő (vagy gyám) személyi igazolványa, illetve a diák személyi száma, végzés a szociális segélyről vagy a családi pótlékról (amennyiben kapja a diák), a 4,5-es átlaggal rendelkező diákoknak a bizonyítvány fénymásolata, a színkitűnőknek pedig a Vuk-diploma másolata. Azt is elmondta, hogy a 024/470-010-es számon kaphatnak bővebb tájékoztatást az aktuális pályázatról, melynek részletei a község honlapján is megtalálhatóak.