2024. március 29., péntek
BIRKÓZÁS

Beköltöztek az akadémisták

Kedden benépesült a Vajdasági Birkózóakadémia Magyarkanizsán, megérkeztek a jövő bajnokai. A bennlakó sportolókat és szüleiket Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, Sreten Damljanović egykori kétszeres világbajnok sportigazgató, valamint az edzők, Báló Petar és Újhelyi Sándor várták, újfent részletesen elmagyarázva a terveket, az edzésprogramokat, s miután a fiúk és a lányok beiratkoztak a környékbeli iskolákba, aláírták a szerződést az akadémiával.

A bennlakó diákok az akadémia bejáratánál (Fotó: Szecsei Natália felvétele)

A bennlakó diákok az akadémia bejáratánál (Fotó: Szecsei Natália felvétele)

Az akadémisták az első vacsorájukkal is meg voltak elégedve, hiszen pizza volt a menün, szerdán pedig már el is kezdődtek az edzések, indult az iskola!

A PROLETER SIKERE

Nagybecskereken öt ország 24 klubjának több mint 150 utánpótlás-korosztályú birkózója lépett szőnyegre a hagyományos Darko Nišavić-emléktornán. A megmérettetés legsikeresebb csapata a házigazda Proleter lett, a legjobb versenyzőnek Stevan Kojićot kiáltották ki, a legeredményesebb hazai birkózó pedig Aleksandar Terzin lett. A legjobb külföldi versenyzőnek járó címet Vasilie Zabiku, a temesvári Herakle birkózója kapta.

A Proleter birkózóinak helyezései, aranyérem: Aleksandar Terzin, Stevan Kojić, David Petrović, Jovan Miolski, Aleksa Gaborov, Ivan Hučok, Marko Vasić.

Ezüstérem: Marko Supić, Andrija Mihajlović, Aleksa Lečić, Đorđe Lakatuš. Bronzérem: Branko Đukić, Dimitrije Kuzmanov, Luka Reljin, Nagy Bakos Lóránt.

A magyarkanizsai Potisje dobogós eredményei, aranyérem: Sulyok Marcell, Habi Dávid, Kapitány Viktor.

Bronzérem: Vas Edvin, Lengyel Kevin, Özvegy Dániel.

A Zenta dobogósai, ezüstérem: Tornai Lázár, Fodor Martin.

Bronzérem: Olajos Dominik, Vámos Antal.

A felsőhegyi Hercules dobogósai, aranyérem: Mitrović Mihajlo.

Bronzérem: Fodor Dominik, Pásztor Marcel, Lucsán László.

FELAVATTÁK A KIMBA KOLLÉGIUMÁT

Csepelen kedden ünnepélyesen felavatták a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) felújított kollégiumát, ahova szeptember 3-tól 87 vidéki fiatal sportoló költözhet be. A 14–16 esztendős birkózók a Budapesti Központi Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium négy szintjén kaptak elszállásolást, az épületet 280 millió forintból modernizálták.

Korpási Bálint világ- és Európa-bajnok birkózó felidézte, hogy a Lőrincz testvérekkel és Módos Péterrel együtt éppen húsz éve költöztek be a Mr. Tus Sportiskolába, és ha ők szűkösebb körülmények között edzve is ilyen szép eredményeket értek el, akkor biztos benne, hogy a kollégiumba most beköltöző fiatalok is hasonlóra lesznek képesek.

A szalag átvágásának ünnepélyes pillanata (Fotó: MTI)

A szalag átvágásának ünnepélyes pillanata (Fotó: MTI)

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke kiemelte, a cél az, hogy az ifjú birkózók számára olyan feltételeket teremtsenek, amelyek között ők a tehetségükből sok lemondással és fegyelemmel a legtöbbet tudják kihozni. Közölte, hogy a 280 millió forintos felújítási költségből 260 millió forint közpénz – amelyért külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek –, a fennmaradó 20 milliót pedig a KIMBA gazdálkodta ki.

Az avatóünnepség végén Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár, Németh Szilárd, Süle László, a KIMBA kurátora, valamint Korpási Bálint a kadét Európa- és világbajnok Elekes Enikő, valamint a kadét vb-bronzérmes Gombos Alex birkózók társaságában vágta át a nemzeti színű szalagot.