2024. április 19., péntek
8. ÚJ VÁRSZÍNHÁZI FESZTIVÁL, ČORTANOVCI

Erdélyi társulat is fellép

A jó színház sokféle helyzetben mutatja be az embert – üzeni Vida Ognjenović

Nyolcadik alkalommal várják a szervezők a közönséget az Új Várszínházi Fesztiválra Čortanovcira. Szeptember 3-a és 8-a között mutatkoznak be a hazai társulatok művészei, az ex-Jugoszlávia térségéből érkezők, valamint egy romániai, erdélyi társulat is a Stanković-villa előtti  szabadtéri színpadon.

 – Különböző vidékekről hívtunk meg társulatokat, különböző témákat dolgoznak fel, ily módon a közönségnek alkalma van arra, hogy találkozzon olyan társulatokkal, amelyeket egyébként nincs alkalma látni. És lehetősége nyílik, hogy megismerkedjen új drámai szövegekkel, a klasszikus irodalom alkotásainak újszerű előadásával. Ezeket a közönség különböző nyelveken: szlovénul, magyarul, szerbül kísérheti, természetesen fordítással – nyilatkozta lapunknak Vida Ognjenović, a fesztivál igazgatója és válogatója. – Minden este más színházi téma kerül bemutatásra, más szempontból, a különbözőségek pedig hozzájárulnak majd az összbenyomás kialakításához. A kritérium, hogy jó színdarabokat lássanak a nézők. A jó színházi előadás különböző szemszögből foglalkozik az emberrel, aki különböző helyzetbe kerül, és aki különböző helyzetben él. Természetesen a fesztiválon folyamatosan vita tárgyát képezi minden produkció, hisz mind az emberi sorsokról, a világról alkotott ideáiról szól.

Vida Ognjenović (Fotó: Bozsoki Valéria)

Vida Ognjenović (Fotó: Bozsoki Valéria)

Vida Ognjenović a rendezőkről szólva elmondta, hogy a fesztivál közönsége számára jól ismert Dino Mustafić neve és munkássága. Előadásait már korábban is játszották ezen a szemlén, rendezett Belgrádban és Újvidéken, az Újvidéki Színházban is.

Marko Misirača rendező úgyszintén Belgrádban és Banja Lukán tevékenykedett, előadásait láthattuk a Sterija Játékokon. Az újvidéki Crnkovity Gabriella ismert színész, rendező, a Maradok maradni c. produkciót rendezte. Nem ismerjük azonban Albu István romániai, erdélyi rendezőt, színészt, aki Magyarországról származik, és a romániai színházi élet egyik sztárja. Božidar Đurović Újvidéken állított színpadra operaelőadásokat, és a Szerb Nemzeti Színház vezetője volt... A fesztiválon tehát jelen lesznek ismert alkotók, és olyanok is, akiket most fogunk megismerni – fogalmazott Vida Ognjenović.

David Grosman azonos című regénye nyomán készített Život se sa mnom mnogo poigrao c. előadás nyitja meg és zárja a színházi szemlét. Dino Mustafić rendezte, az Új Várszínház produkciója. A Goli otok tematikájú produkcióban Molnár Zoltán újvidéki színművészt is láthatjuk.  Crnkovity Gabriella rendezésében kerül majd bemutatásra a Maradok maradni  (Ostajem ostati) című önálló produkció Szalai Elor Emina, László Judit, Szalai Bence és Ozsvár Róbert színművészekkel.

Sokan nagy érdeklődéssel várják a Gledališče Koper és a Prijedori Színház koprodukcióját Jugoslavija, moja dežela címmel. Úgyszintén Füst Milán Boldogtalanok című drámáját, amellyel az erdélyi színművészek, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alkotói fognak bemutatkozni a nemzetközi Új Várszínházi Fesztivál idei közönségének, vasárnap este pedig az Újvidéki Színházban láthatják őket az érdeklődők. A belépőt is ott vásárolhatják meg a pénztárban. 

Minden előadás 20 órakor kezdődik. A belépőjegy vásárlása lebonyolítható a GigsTix hálózaton. Az egyéni jegy ára 1000, míg a teljes programra szóló jegy 4000 dinár. Az összeg tartalmazza a retúr buszjegy árát is. Az érdeklődők minden előadásra, eseményre Újvidékről is, Belgrádból is szervezetten utazhatnak. A fesztivál igazgatója és válogatója derűlátó. Szép időre számít a szabadtéri fesztivál idejére. Csapadék esetében azonban a produkciókat a székvárosi Jovan Subotić u. 3–5. alatti Újvidéki Színházban játsszák.