2024. április 20., szombat

Vicsek Annamária: Nem kell attól tartani, hogy hetente változtatnak majd a modelleken

Huszonegyen állhatnak majd munkába a topolyai diákotthonban – jelentette be az oktatási államtitkár az Újvidéki Rádió Hangadó szerda műsorában

Tantermi, azaz jelenléti oktatással kezdődött meg az oktatás a szerbiai iskolákban, az órák 45 percig tartanak. A járványhelyztetet egy iskolákkal foglalkozó bizottság felügyeli, heti rendszerességgel felülbírálja, értékeli azt, szükség esetén pedig újabb intézkedéseket foganatosít. Az elmúlt időszakban az egész országra vonatkozó döntéseket hoztak meg az oktatásra vonatkozóan, most iskolánkét döntenek majd arról, hogyan történjen a tanítás, mutatott rá Vicsek Annamária oktatási államtitkár az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című, délelőtti műsorában.

„Nem kell attól tartani, hogy hetente változtatnak majd a modelleken, inkább a pénteki utasításokra kell figyelni, hogy a következő héttől hogyan zajlik majd a tanítás" – fogalmazott az oktatási államtitkár, aki rámutatott, hogy az összes vajdasági iskolában jelenléti oktatás folyik. Szerbiában 15 helyi önkormányzatban a vegyes modell szerint történik az oktatás.

„Amenyiben az iskolákban betartják a járványügyi előírásokat, nagyon sokáig zöld zónában maradhatunk, csak kivételes esetekben lesz szükség sárga zónára válatni" – mondta az államtitkár, aki hozzátette, hogy amennyiben a diákok családjában fordul elő a betegség, a gyerek is karanténköteles.

A Batut Közegészségügyi Intézet adatai szerint a tanügyi dolgozók 52 százaléka már átoltottnak bizonyul, a beoltott gyermekekről egyelőre nem szolgálhatnak adatokkal, ugyanis nemrég kezdték meg a 12 évesnél idősebb gyerekek oltását, mutatott rá.

„Nem fogja senki sem végigjárni a tantermeket, és ellenőrizni azt, hogy a tanárok, vagy a diákok maszkot viselnek-e. Mindannyian vagyunk annyira tudatosak és felelősségteljesek, hogy ezeket a szabályokat figyelembe fogjuk venni" – hangsúlyozta Vicsek Annamária.

Az oktatási államtitkár arról is beszélt, hogy egy esetleges influenza-járvány esetén, az iskola áttérhet távoktatásra, az iskolaigazgatóknak nagyobb mozgásterük van, javaslatot tehet a járvánnyal foglalkozó bizottságnak.

Muci Szántó Márta szerkesztő az oktatásügyi miniszter korábbi bejelentéséről is kérdezte az állantitkárt. A tárcavezető korábban bejelentette, hogy a tanév a himnusz eléneklésével kezdetét. Vicsek Annamária szerint ez nem egy kisebbségek elleni rendelkezés, inkább a szerb nemzeti identitás erősítéséről van szó. „Nem tartok attól, hogy a kisebbségi jogok csorbulnak, az országban élőknek feladata tudni, ismerni a nemzeti szimbólumokat" – mondta az oktatási államtitkár.

Szeptember elsejével a topolyai diákotthonban is megkezdődik a munka. „Azt javasolták az igazgatóknak, hogy amenniyben a diákok nem tudtak szeptember elsején beköltözni a kollégiumba, addig az utazó gyerekeknek távoktatást biztosítsanak" – mondta Vicsek Annamária, és hozzátette, hogy a kormány káderbizottsága a napokban döntött a munkahelyekről, hamarosan pályázatot hirdetnek ezekre a munkahelyekre. 21-en állhatnak majd munkába a topolyai intézményben, mondta az oktatási államtitkár.