2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szigor helyett immunizáció

Hamarosan elkezdik alkalmazni a Szerbiában ampullákba töltött Szputnyik V-t

Tekintettel arra, hogy a járványhelyzet mind súlyosabb, az egészségügyi válságstáb egészségügyi szakértő tagjai biztosan a védettségi igazolvány alkalmazását sürgetik majd – fejtette ki a Pink tv vendégeként Ana Brnabić miniszterelnök, majd azt mondta, hogy ennek meglehetősen összetett jogi akadályai vannak.
– Én inkább ismét az immunizációra összpontosítanék. A védőoltás jelent megoldást minden problémánkra. Eddig a felnőttek 51 százalékát oltották be. Szerintem nem racionális, hogy most, amikor rendelkezésre áll a koronavírus elleni védőloltás, intézkedésekről beszéljünk – fejtette ki Brnabić.
Nem mindenki ért egyet abban, hogy mivel rendelkezésre áll a védőoltás, nincsen szükség megelőző intzékedésekre. Dragan Delić infektológus a Beta hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy Szerbiában a világjárvány kezdete óta késve alkalmazzák az intézkedéseket. Mindenki, leszámítva a válságstáb tagjait, felfogta, hogy a koronavírus elleni küzdelem alapja a megfelelő intézkedéseknek megfelelő időben való foganatosítása – emelte ki Delić, rámutatván, hogy a polgárok a hatályos szabályokat sem tartják be, az illetékesek pedig nem gondoskodnak betartatásukról.
– Felfoghatatlan, hogy a válságstáb nem ülésezik gyakrabban, de az is, hogy az üléseket nem az egészségügyi szakértők, hanem a kormány hívja össze. Minden arra utal, hogy a válságstáb politikai testület, amely elsősorban a kompromisszumokra, nem pedig az emberek egészségére összpontosít. A kormány tagjait a politikai érdekek vezérlik, szeretnének szavazóik kedvébe járni, az egészségügyi szakértők pedig behódoltak a nyomásgyakorlásnak. Most kezdjük ismét megfizetni a kormány felelőtlen hozzáállásának az árát. A vírus kegyetlen és nem bocsátja meg mulasztásainkat – fogalmazott Delić.

MOSZKVA ELÉGEDETT A TORLAKKAL
A Szputnyik V oltóanyag szerbiai gyártásának első szakasza immár több hónapja megkezdődött, eddig azonban az illetékesek egyike sem válaszolt az újságírók azon kérdésére, hogy mennyi oltóanyagot töltöttek ampullákba a Torlak Virológiai Intézetben, de arra sem, hogy a Szerbiában gyártott oltóanyagot meg lehet-e kapni a hazai oltópontokon. Tegnap Nenad Popović innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter megerősítette, hogy augusztus 13-áig 550 ezer adag oltóanyagot töltöttek ampullába, majd 960 ampullát eljuttattak a moszkvai Gamaleja Intézetbe, hogy a szakértői kivizsgálják a sorozat megfelelőségét. Az SZRTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Gamaleja Intézet kedden este bólintott rá az 550 ezer adag oltóanyag felhasználására. A vizsgálat során arra a megállapításra jutottak a szakértők, hogy a Szerbiában gyártott védőoltás minősége ugyanolyan, mint az Oroszországban gyártotté – tette hozzá a tisztségviselő, kiemelvén, hogy az 550 ezer adagból 275 ezer az első és ugyanennyi a második dózis. Mint kiderült, ez a védőoltás a következő napokban megérkezik a szerbiai oltópontokra. A majdani export kapcsán a miniszter nem nyilatkozott a részletekről, ám abbéli reményét fejezte ki, hogy a térség országainak biztosan jut a szerbiai Szputnyik V-ből. A terv az, hogy év végéig összesen 4 millió adagot gyártanak a Torlakban az említett oltóanyagból, szeptemberben és októberben 1,5 millió adagot.

FOLYTATÓDIK A NÖVEKEDÉS
Ami az aktuális mutatókat illeti, a szerdai járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt országszerte 3346 új fertőzést jegyeztek, 17 035 koronavírustesztet végeztek el, így a pozitivitás aránya 19,6 százalék. A vizsgált egy napban hivatalosan 15 Covid-páciens hunyt el, 7307 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,95 százalék. A kórházakban országszerte 1308 Covid-pácienst gyógykezelnek, 87-nek közülük mesterséges lélegeztetésre van szüksége.
Vajdaságban előző nap 628 új fertőzést jegyeztek, ebből 144-et Újvidéken. A tartományban a Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentése szerint 4605 aktív fertőzést tartanak nyilván, Újvidéken 1254-et, a 45-ből 32 helyi önkormányzat területén rendkívüli a járványhelyzet.