2021. október 28., csütörtök

A tarhonya dicsérete

Tarhonyafőző verseny volt Buránysoron

Az elmúlt hétvégén rendhagyó főzőversennyel rukkolt elő Buránysoron, illetve Keviben a polgárok egy csoportja. Tartományunk gasztronómiai megmérettetésekben igencsak bővelkedő palettáján a birka-, illetve marhapörköltfőző versenyek a leggyakoribbak, ezeket követik a halászlé-, illetve kakasfőzőversenyek, de újabban különböző vadpörköltek főzésében is szerveznek megmérettetéseket. Őseink egyik kedvenc ételének, a tarhonyának a főzésében viszont eddig senki nem próbálkozott megmérettetést szervezni, így a buránysoriak úgy gondolták, ők megrendezik.

– Nagyon szeretem a tarhonyás ételeket, és eszembe jutott, hogy egy ilyen főzőversenyt is lehetne rendezni, amelyben a tarhonya kerül a terítékre – nyilatkozta napilapunknak Barna Tibor, a főzőverseny, illetve a kísérőrendezvények fő szervezője, aki azt is elmondta, hogy elégedettek a résztvevők számával, mivel 20 főzőcsapat jelentkezett, s nemcsak a faluból érkeztek résztvevők, hanem Zentáról és a környező településekről is.

– Rendezvényünkkel szeretnénk hagyományt teremteni, és a jövőben, és a jövőben, ha több jelentkező lesz, szeretnénk bővíteni. Ez az idei különben is a szórakozásról és az ismerkedésről szól – ecsetelte a fő szervező.

A tarhonyát egyes feltételezések szerint a törökök, mások szerint a honfoglaló magyarok hozták magukkal Magyarország területére, és jó hasznát vették hosszú vándorlásaik során, hiszen a bográcsban mindig, mindenütt jó meleg ételt készíthettek belőle. Más vélekedések szerint a magyarok is más népektől vették át az ételt, a neve ugyanis a perzsa tarkhana kifejezésből származik. Egy másik elmélet szerint a törökök hozták magukkal, előbb az Alföldre, utána az ország más részeire is.

Az igazán finom tarhonyás étel titkát Stevan Vorgić zentai szakács árulta el napilapunknak. Szerint mindenekelőtt megfelelő hozzávalók kellenek.

– Én kisgalambhússal szerettem volna most főzni, viszont ilyentájt a kisgalambok betegeskednek, ezért csirkezúzával készítem, de tettem bele egy kis baromfiszívét is.  Egy kis borókabogyóval, borssal, rozmaringgal megdinszteltem a hagymát, beletettem a zúzát, amit ebben a szószban továbbdinszteltem. A zúzát három órán keresztül főztem, hogy megpuhuljon, majd a tarhonyát is beleöntöttem, és összefőztem az egészet – mesélte, s azt is elárulta, hogy egy topolyai magánvállalkozótól vette a tarhonyát, s az egészhez őrölt paprikát is hozzáadott.

Vorgić elmondta, hogy otthon is gyakran készít tarhonyás ételeket, mivel mind az öt unokája és a gyermekei is szeretik.

– Bármilyen hússal el lehet készíteni, egyszer gombás tarhonyát is főztem, s az is nagyon finom volt – mesélte, és elárulta, hogy az unokái az édes, tejjel készített tarhonyát is nagyon szeretik.

A főzőverseny mellett játékos vetélkedők várták a résztvevőket, volt dartsverseny, csizmadobó verseny, lekvárosfánk-evő verseny. A főzőcsapatoknak zenekar húzta a talpalávalót.