2024. március 29., péntek
MAGYARKANIZSA

Vadásznapot tartottak

Szombaton harmadik alkalommal tartottak Vadásznapot Magyarkanizsán. A rendezvény a Tisza melletti strandon, illetve az ottani sátortáborban zajlott, összesen 80 résztvevővel. A főzőversenyen két kategóriában versenyeztek: vaddisznó-, illetve őzpörköltet készítettek.

Kovács Szilveszter, a magyarkanizsai Kapitány-réti Vadászegyesület vadászmestere elmondta, hogy a versenyzők nemcsak Szerbiából érkeztek, hanem Magyarországról és Horvátországból is. Hozzátette, hogy a járványhelyzet miatt nagy dilemmában voltak, hogy megszervezzék-e az eseményt, de nagy igény mutatkozott rá, amit a látogatók száma is igazolt.

A padéi származású, Svájcban élő Bartus György bográcsában őzpörkölt főtt. Elárulta, hogy a fűszert Svájcból hozta magával, és már több főzőversenyen is részt vett ezzel a recepttel. Elmondta, hogy nagyon jól érzi magát az eseményen, számára ez a legnagyobb élmény, amikor hazalátogat.

Akik úgy döntöttek, hogy a szombati ebédjüket a Tisza partján fogyasztják el, azok szarvaspörköltet vásárolhattak. Emellett számtalan program várta őket. Magyarországról az idei rendezvényre is ellátogattak a vadászkürtösök, akik a korábbiakban is nagyban hozzájárultak a rendezvény színvonalához. Az előző évekhez hasonlóan vadászkutya- és vadászfelszerelés-kiállítást is szerveztek, azzal, hogy a lőfegyverek mellett az íjászatot mint hagyományos vadászati módszert is bemutatták, emellett jelen voltak a solymászok és a kézművesek is. A látogatók sétahajózáson os részt vehettek, kenut is lehetett bérelni, és fiákerezni is lehetett.