2024. április 20., szombat

Golovin Vlagyimir veszi át a magyar női kézilabda-válogatott irányítását

A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége augusztus 31-i ülésén értékelte a női válogatott tokiói olimpiai szereplését, az új ötkarikás ciklusra pedig kinevezte a nemzeti együttes új szövetségi kapitányát: Golovin Vlagyimirt.

Az 1998–99-es születésűekkel 2018-ban junior-világbajnokságot, a 2000–2001-es születésűekkel 2019-ben junior Európa-bajnokságot nyerő szakember megbízatása a 2024. decemberi, magyar–osztrák–svájci közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól, klubbéli utódja megtalálásáig az MTK vezetőedzői posztját is ellátja.

Az új szakvezető októberben találkozik először a kerettel, a csapat október 6-án hazai pályán Portugália, október 10-én idegenben Szlovákia ellen lép pályára, majd a novemberi vb-felkészülést követően Spanyolországban szerepel világbajnokságon.

„Az új olimpiai ciklus minden válogatott számára új időszakot hoz, igaz, a magyar csapat életében egyfajta korosztályfrissítés már az elmúlt esztendőkben megtörtént, éppen a Golovin Vlagyimir révén 2018-ban junior világbajnoki címre vezetett csapat több játékosával, de Tokiót követően tovább alakulhat a keret, immár az új szövetségi kapitány elképzelései szerint – mondta el Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke. – Szeretnénk, ha Párizsra igazán erős csapatunk lenne. Golovin Vlagyimirral nem volt nehéz a megegyezés, hiszen az MKSZ elképzelései, elvárásai egybeesnek az ő ambícióival, céljaival.”

NÉVJEGY: GOLOVIN VLAGYIMIR
Született: 1970. március 21., Odessza (Szovjetunió)
Játékosként Magyarországon: Szolnoki KK (1992–1999), Kiskörősi KSK (1999–2001), Százhalombattai KE (2001–2005), Hargita KC (2005–2006), Dabas KC VSE (2006–2010)
Eredményei játékosként: 3x MK-3. (1996, 2000, 2001), NB I-4. (2000), 2x NB I-5. (1993, 1996), NB I-7. (2003), 2x NB I-8. (1995, 1997), NB I-9. (2002), 4x NB I-10. (1994, 1998, 2001, 2004), 2x NB I-12. (2005, 2006), NB I-13. (1999)
Edzőként: PLER KC férfi (2008–2010), Százhalombattai KE férfi (2010–2011), FTC női (2010–2013), Kispesti AC női (2010), Bugyi SE női (2011–2012), Kiskunhalas NKSE (2012–2013), Siófok KC (2013–2015), MTK-Budapest (2015–), női juniorválogatott vezetőedző (2018–2020), női juniorválogatott edző (2011–2012)
Eredmények klubedzőként: NB I-5. (2015), 2x NB I-6. (2013, 2021), 2x NB I-9. (2016, 2017), 3x NB I-11. (2015, 2018, 2019), MK-3. (2014), MK-4. (2013)
Eredmények válogatott edzőként: junior-vb-1. (2018), junior-vb-3. (2012), junior Eb-1. (2019), junior Eb-14. (2011).