2024. március 29., péntek

Az utolsó idegen csapatok is távoznak

Rakétákkal lőtték a kabuli repülőteret – Amerikai drón civileket és terroristákat ölt

Az Iszlám Állam tegnap rakétákkal támadta Kabul repülőterét, előző nap viszont amerikaiak lőttek szét az afgán fővárosban egy (öngyilkos) merényletre készülő terrorista csoportot, ám a légicsapásban több civil is meghalt. A külföldi katonák és a kabuli reptéren evakuálásra várakozó idegen és afganisztáni állampolgárok elleni iszlamista támadások ma véget érhetnek, hiszen – majdnem húsz év háborús után – befejeződik a csapatkivonás, s a tálibok átveszik az ellenőrzést a kabuli reptér felett is.          

A feltételezett öngyilkos merénylők elleni vasárnapi kabuli amerikai dróncsapás okozhatott civil áldozatokat is amellett, hogy megölte az Iszlám Állam terrorszervezet helyi csoportjának két emberét, s levegőbe repítette a gépkocsijukba rakott nagy mennyiségű robbanószert – ismerte el tegnap az amerikai haderő. A két terrorista állítólag a kabuli repülőtérre akart támadni.
Az amerikaiak egy drónról vették célba őket, illetve a járművüket, amely két épület között állt, miközben a csomagtartójába robbanószert raktak be. Előbb a becsapódott rakéta robbant fel, utána valószínűleg a csomagtartó tartalma is, aminek hatására egy épület megrongálódott és civilek is áldozatul estek.  
Szemtanúk szerint az épületet érő robbanás tüzet okozott. Több gyereket és nőt ki tudtak menteni, de nem mindenkit.

Zabihullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője ezzel kapcsolatban tegnap elmondta: heten haltak meg a támadásban. Elítélte ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok a tálibok értesítése nélkül hajtotta végre az akciót. (Más források tizenkét halálos áldozatról számoltak be.)
A vasárnapi amerikai dróncsapás a második volt azóta, hogy az IÁ csaknem182 emberéletet – közöttük tizenhárom amerikai katonáét – követelő öngyilkos merényletet hajtott végre múlt csütörtökön a kabuli repülőtérnél. Az amerikai hadsereg válaszul előbb az IÁ kelet-afganisztáni állásaira mért dróncsapást (már másnap, megölve a dzsihadisták két emberét, köztük az öngyilkos merénylet kitervelőjét), majd ezután (vasárnap) újabb csapást mért Kabulban az ellenségre.

Alighanem erre válaszul tegnap az Iszlám Állam hat rakétát lőtt ki a kabuli repülőtérre, de a támadásban senki nem sérült meg. Előző nap Joe Biden amerikai elnök már figyelmeztetett arra, hogy újabb terrortámadás várható a légikikötő ellen.

Bár a terrorfenyegetettség egyre nagyobb Kabulban, az amerikaiak folytatják katonáik, állampolgáraik és helyi segítőik kimenekítését. A határidő ma éjfélkor jár le, és a tálibok nem hajlandóak meghosszabbítani. Biden már többször jelezte: erre nem is lesz szükség, tartja magát a kivonulási tervhez.

Ez azt jelenti, hogy augusztus 31-ével hivatalosan befejeződik az amerikaiak és szövetségeseik kivonulása Kabulból, illetve Afganisztánból, ahová a külföldi haderő 2001 őszén nyomult be, s megbuktatta az akkori tálib hatalmat.

Már csak ezer civilt és a reptéren állomásozó négyezer idegen katonát kell kijuttatni az országból.

A tálibok készen állnak arra, hogy átvegyék a kabuli repülőtér feletti ellenőrzést. Állítólag engedélyezni fogják, hogy mindegyik külföldi, és más ország utazási engedélyével rendelkező afgán állampolgár elhagyja az országot.