2024. március 29., péntek

Ružić: Fontos, hogy tiszteljük a nemzeti zászlót, a címert és a himnuszt is

Branko Ružić oktatásügyi miniszter amellett, hogy elrendelte az iskolákban a tanévkezdéskor az ország himnuszának eléneklését, a tanintézmények számára levelet is küldött – írja a 021.rs hírportál.

Az oktatásügyi miniszter ebben a levelében elégedettségének adott hangot, hogy a tanév első napja egy újdonsággal kezdődik majd, mégpedig a himnusz dallamainak felcsendülésével.

– Remélem, hogy ez hagyománnyá fog válni az oktatási rendszerünkben. Fontos, hogy mint ennek az országnak a polgárai tiszteljük a nemzeti zászlónkat, címerünket és himnuszunkat is, ezzel pedig hozzájárulunk az identitásunk megőrzéséhez – írja Ružić a levelében.

Hozzátette, hogy az ország és a társadalom jövője az oktatáson alapszik, ezért pedig mindenki számára elérhetővé kell tenni.

Elmondása szerint a nehéz és előreláthatatlan feltételek közepette, mint amilyen az előző két iskolaév volt, az országban nem került sor az oktatásra való jog csorbulására. Ezért háláját és tiszteletét fejezte ki a pedagógusok iránt.