2024. április 20., szombat
BUDAPESTI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS

Keresztény hét a legszekularizáltabb kontinensen

A szekularizált Európában a katolikus egyház küldetésének jelentőségét hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kezdete előtt az Il Foglio olasz napilapban megjelent interjúban kedden.

Az újság szerint a szeptember 5-én kezdődő NEK keresztény hét lesz a legszekularizáltabb kontinensen.
„Európában Istent a fejlődés nagy ötletével akarták helyettesíteni, és most felteszik a kérdést, hogy mi is ez a fejlődés, és valóban nagyobb értéket képvisel-e?" – mondta Erdő Péter. Úgy vélte, sok embernek a pillanatnyi jólét maradt meg egyedüli értékként, de ez nem segít a jövőtől való esetleges félelmekkel szemben, sőt a többiektől való félelmet növeli, attól tartva, hogy valamiről le kell majd mondani a javukra.
Azt mondta, a mai világban nem lehet magát kereszténynek valló, de vallását nem gyakorló, olaszul langyosnak nevezett hívőnek lenni. A Jézus Krisztussal való kapcsolat egzisztenciális, nem pedig kulturális jelenség – hangoztatta.
Hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház Európában nevelést adott az egyes népeknek, nem számolta fel identitásukat, ellenkezőleg, felemelte kultúrájukat. Erdő Péter kifejtette, hogy Európában a hitet azokkal lehet újraébreszteni, akik megszenvedtek érte. Emlékeztetett, hogy Közép-Kelet-Európában az idősebb generációk nagy árat fizettek, ha hűek akartak maradni hitükhöz. Hozzátette, hogy ma is bizonyos helyzetekben a katolikus hitvallás, a következetes katolikus magatartás súlyos következményekkel járhat. Megjegyezte, vannak idők, amikor nem csak az egyéneknek, hanem a népeknek is lehet küldetésvállalásuk.
Az Il Foglio kiemelte, hogy a NEK eseményeire a világ minden részéből érkeznek előadók, és az üldözött mártír egyházak püspökei is Budapesten lesznek. A kongresszuson részt vesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, a zárómisét pedig Ferenc pápa mutatja be szeptember 12-én.

Már lezárták a Hősök terét
Változott a közlekedés az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkálatai miatt, már hétfő 20 órától lezárták a Hősök terét és a Kós Károly sétányt szeptember 13-án 18 óráig – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ.
A közlemény szerint ebben az időszakban szintén korlátozzák a forgalmat a Hősök tere és a Gundel Károly út között az Állatkerti körút egy szakaszán. Tegnap 6 órától szeptember 15-én 18 óráig lezárták az Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Zichy Mihály út között.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal és a pápalátogatással kapcsolatos további közlekedési változásokról és lezárásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad – írták. (MTI)