2024. április 18., csütörtök

Háromszor annyi forrás áll rendelkezésre

Varga Mihály: A családok és az oktatás fejlesztése áll a kormány értékrendjének középpontjában

A családok támogatása, az oktatás fejlesztése és a környezet jobbá tétele áll a gazdaságpolitika, a kormányzás értékrendjének középpontjában – erről a pénzügyminiszter beszélt Budapest legújabb iskolája, a II. kerületi Gyermekek Háza új épületének átadásán kedden.
Varga Mihály, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, azt mondta, háromszor annyi forrás áll rendelkezésre oktatási célra, a családok támogatására idén, mint 2010-ben. Hozzátette: a kormány évről évre többet fordít az alapfokú és a középfokú oktatásra; ezek a források az elmúlt tíz évben 735 milliárd forinttal emelkedtek. Közölte, jelenleg kilencszáz oktatási intézmény korszerűsítése, bővítése zajlik, és ezek között van a II. kerületi Völgy utcai iskola.
A koronavírus-járvány és az annak nyomán járó komoly kihívások nem változtattak azon az elven, hogy továbbra is a legfőbb alapérték a család – hangoztatta. Hozzátette: a kormányzati munka középpontjában továbbra is a családok erősítése, a gyereknevelés támogatása és – következő lépcsőként – az egyre magasabb szintű oktatás biztosítása áll.
Elmondta, a II. kerületben 27 év után most először vehettek birtokba új iskolaépületet a gyerekek és a pedagógusok. Örömtelinek mondta azt is, hogy a városrészben növekszik a gyerekszám, és egyre többen jelentkeznek a – sikeres oktatási programmal rendelkező – Gyermekek Háza iskolába is.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ismertetése szerint az intézmény felújítása, új épületbe költöztetése, amelyről még 2017 végén döntöttek., mintegy 5,3 milliárd forintba került.
Mint mondta, a II. kerületi beruházás nem egyedülálló; szerte az országban mintegy kilencszáz helyszínen végeztek fejlesztéseket hazai és uniós forrásokból, összességében 350 milliárd forint értékben.
Értékelése szerint a Völgy utcai, egyedi működési engedéllyel rendelkező speciális intézményben olyan útmutató pedagógiai munka folyik évtizedek óta, amely jó példa lehet számos más intézmény számára.
Erre utalva arról beszélt, gyakran éri az a kritika őket, hogy az állami intézményi fenntartás homogenizáló, egyeniskolákat készít. Az államtitkár ezzel a véleménnyel szemben úgy látja, nincs két egyforma iskola Magyarországon, legyen az bármilyen fenntartású is.
A II. kerületi iskolára utalva megjegyezte, tudunk olyan csodát is, hogy állami fenntartásban működik egy speciális, egyedi működési rendű – korábbi nevén alternatív programmal bíró – intézmény, amely pedagógiai elveit tekintve nem szokványos, mégis modellértékű.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is arról beszélt, bízik abban, hogy az iskola mintegy harminc éve elindított szakmai programja még jobban ki tud majd teljesedni az új épület átadásával. Szerinte a Völgy utcai egyedi iskola olyan példakép, amiből sok kellene.