2024. április 16., kedd

Egy igazi lokálpatrióta rendezvény

Szombaton tartották meg a szomszédok napját a szabadkai Peščara helyi közösségben

Szombaton este második alkalommal tartották meg a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének szervezésében a Szomszédok napja elnevezésű rendezvényt a Peščara helyi közösségben, a Multiplex Arénában. Magosi Zsuzsanna, a VMSZ peščarai szervezetének elnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az eseménynek jótékonysági jellege volt.
– Fontosnak tartjuk, hogy egy kis közösségben, egy utcában a szomszédok ismerjék egymást. A mai rohanó világban az emberek szinte csak aludni járnak haza, nekünk viszont fontos, hogy a szomszédok ismerjék egymást, ha valamelyikük bajban van, akkor erre felfigyeljenek, ha kell nyújtsanak neki segítséget. Egyszóval, közösségi találkozót szerettünk volna megszervezni a Szomszédok napja elnevezéssel. Ez egyébként jótékonysági rendezvény is egyben, ugyanis a helyi óvodának gyűjtünk egy nyomtató megvásárlására. A nyomtató az óvónő munkáját is megkönnyítené, ezenkívül a műhelymunkákon kifestőket lehet majd sokszorosítani a gyermekeknek. Ezáltal is segítjük a gyermekek fejlődését – mondta Magosi Zsuzsanna.
A rendezvényen jelen volt dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke is, aki a sajtónak nyilatkozva örömét fejezte ki, hogy a peremvárosi helyi közösségekben is tartanak színvonalas rendezvényeket.
– Tisztelet illeti a szervezőket, hogy megrendezték ezt az eseményt. Nagyon jó az, hogy az összes szabadkai helyi közösségnek megvan a maga rendezvénye. Sőt így a nyár végére kicsit össze is csúsztak ezek a rendezvények, de jó, hogy meg tudtuk tartani a Szomszédok napját. Ez egy igazi lokálpatrióta rendezvény, hiszen ezen megválasztják a helyi közösség legszebb kertjét is – nyilatkozta Pásztor Bálint.
A szomszédok napján családi programot tartottak, többek között babamászó versenyt, a gyermekek pónin lovagolhattak, és a légvárat is kipróbálhatták. Az egybegyűlteket Magosi Zsuzsanna köszöntötte, majd dr. Pásztor Bálint mondott rövid alkalmi beszédet, amelyben reményét fejezte ki, hogy a Szomszédok napja a helyi közösség hagyományos rendezvényévé válik. A beszéd után alkalmi zenés-táncos műsorral kedveskedtek a közönségnek. Az est folyamán kihirdették a pünkösdkor meghirdetett, A legszebb peščarai kert verseny eredményét is. Az első helyezést Olasz Szilvia Szép utcai lakos, a másodikat pedig Fábián Helga Mohács utcai lakos érte el.