2024. március 29., péntek

Nagy változások következnek

A teniszezők ranglistái a következő hetekben és hónapokban egyre reálisabbak lesznek, hiszen folyamatosan levonják azokat a pontokat is, amelyeket a játékosok, a járvány miatt, a 2019-es évből is megtarthattak.

Jelentős változás már két hét múlva esedékes, hisz az US Openen négyen is serlegvédők lehettek volna, ha Rafael Nadal és Dominic Thiem ott van a mezőnyben, míg a nőknél Bianca Andreescu a 2019-es, Naomi Oszaka pedig a tavalyi titulust védi, így az idén mindketten eleve 2000 pontos hátránnyal indulnak. Nadal és Thiem egyelőre csak egy-egy helyet csúszik le, ami az US Open befejeztével lehetne több is.

Ugyanúgy már most kieshetne a legjobb tíz közül Roger Federer, aminek Novak Đoković szurkolói csak azért nem örülnének, mert a svájci jelentős bukása csak akkor lehetséges, ha a szerb nem nyeri el a New York-i serleget, vagyis éppen azok szereznek sok pontot, akik a táblán világelső útjában állnak, mint Hurkacz, Shapovalov és Carreno.

Az US Open máris szép haladást szavatol a selejtezőn túljutott Olga Danilovićnak és Gálfi Dalmának, amin egy esetles táblás győzelem még nagyobbat lendítene.
New Yorkban ma az 1. forduló újabb meccsei, pontosabban a táblák felső ágának találkozói következnek. Pályán lesz Đoković, aki tegnap 336. hetét kezdte meg a ranglista élén, Györe László, Fucsovics Márton és Gálfi, a legnagyobb nevek közül pedig még Aleksander Zverev, Matteo Berrettini, Denis Shapovalov, illetve Ashleigh Barty, Karolina Plišková, Elina Szvitolina, Iga Swiatek és Belinda Benčič.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Đoković 11113, 2. Medvegyev 9980, 3. Cicipasz 8350, 4. A. Zverev 8240, 5. Nadal 7815, 6. Thiem 6995, 7. Rublyov 6400, 8. Berrettini 5533, 9. Federer 4125, 10. Shapovalov 3580 pont stb. Szerbiai és magyar helyezettek: 38. Krajinović 1589, 40. Lajović 1565, 41. Fucsovics 1549, 51. Györe 1307, 63. Kecmanović 1050, 139. Balázs 572, 160. Milojević 467, 177. Petrović 415, 288. Krstin 204, 328. Zekić 157, 400. Piros 108, 468. Marozsán 84, 505. Valkusz 71, 520. Tepavac 69, 621. Miladinović 47, 683. Međedović 36 pont stb. Nők: 1. Barty 10185, 2. Szabalenka 7010, 3. Oszaka 6666, 4. Ka. Pliškova 5530, 5. Szvitolina 5210, 6. Kenin 5030, 7. Andreescu 5437, 8. Swiatek 4461, 9. Krejčiková 4273, 10. Muguruza 4210 pont stb. Szerbai és magyar helyezettek: 94. N. Stojanović 880, 126. Babos 657, 145. Danilović 564, 152. Gálfi 520, 168. Udvardy 463, 179. Krunić 429, 191. Jani 394, 199. Bondár 380, 248. Kostić-Stevanovic 284, 308. Jorović 208, 334. Radanović 192, 336. Jović-Jakšić 189, 353. Stollár 176 pont stb.