2024. március 29., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Piros lapos pontszerzés

Komoly hullámvölgyben az Arsenal – Dárdai Herthája ötöt kapott a Bayerntől

Hiába játszott egy teljes félidőt emberelőnyben a Liverpool, nem tudta legyűrni a Chelsea együttesét a Premier league hétvégi csúcsrangadóján. Egy kiegyenlítettebb első félidőben elsőként a Pool került komoly helyzetbe Elliot lövésekor, de gól a túloldalon született a játékrész derekán, amikor egy szöglet után Havertz életerős fejese talált be Alisson kapujába.

Már azt lehetett hinni, mindjárt jön a pihenő, amikor felgyorsultak az események: előbb Matip fejelt kapufát, majd a ráadás harmadik percében egy előzőleg tovább engedett szituációt követően utólagos jelentést kapott Taylor spori, aki a kért videózás eredményeként kiállította Jamest, majd büntetőt ítélt meg a házigazdának.

A lehetőséggel Szalah élt. A folytatásban aztán a pálya felborulásának klasszikus esete állt be, de Jürgen Klopp gárdája képtelen volt betalálni a hatalmasat védekező Kékeknek, akik így ponttal térhettek haza az Anfieldről.

Csapatnevek szempontjából még egy derbit tartottak a hétvégén, de a Manchester City és az Arsenal közötti párharc során nem igazán lehetett reménykedni túl sok izgalomban. A Citynek negyedóra sem kellett, hogy Gündogan és Torres révén kettővel menjen, és a teljesen beszoruló Ágyúsok már a pihenő előtt harmadszor is kapituláltak, amikor Gabriel Jesús finom mozdulattal juttatta hálóba a játékszert. Az Arsenal gyakorlatilag képtelen volt veszélye helyzetig jutni, nem úgy a City, amely Rodri lövésével és Torres fejesével kiütésessé tette a diadalt.

Angol bajnokság, a 3. forduló: Manchester City–Arsenal 5:0, Aston Villa–Brentford 1:1, Brighton–Everton 0:2, Newcastle–Southampton 2:2, Norwich–Leicester 1:2, West Ham–Crystal Palace 2:2, Liverpool–Chelsea 1:1, Burnley–Leeds 1:1, Tottenham–Watford 1:0. A Wolverhmapton–Manchester United mérkőzés lapzárta után ért véget.

1. Tottenham 3 3 0 0 3:0 9

2. West Ham 3 2 1 0 10:5 7

3. Chelsea 3 2 1 0 6:1 7

4. Liverpool 3 2 1 0 6:1 7

5. Everton 3 2 1 0 7:3 7

6. Manchester City 3 2 0 1 10:1 6

7. Brighton 3 2 0 1 4:3 6

8. Leicester 3 2 0 1 4:5 6

9. Brentford 3 1 2 0 3:1 5

10. Manchester United 2 1 1 0 6:2 4

11. Aston Villa 3 1 1 1 5:4 4

12. Watford 3 1 0 2 3:5 3

13. Southampton 3 0 2 1 4:6 2

14. Crystal Palace 3 0 2 1 2:5 2

15. Leeds 3 0 2 1 4:8 2

16. Burnley 3 0 1 2 2:5 1

17. Newcastle 3 0 1 2 4:8 1

18. Wolverhampton 2 0 0 2 0:2 0

19. Norwich 3 0 0 3 1:10 0

20. Arsenal 3 0 0 3 0:9 0

A következő fordulóban (szeptember 11–13.): Crystal Palace–Tottenham, Arsenal–Norwich, Brentford–Brighton, Leicester–Manchester City, Manchester United–Newcastle, Southampton–West Ham, Watford–Wolverhampton, Chelsea–Aston Villa, Leeds–Liverpool, Everton–Burnley.

Dárdaiék ötöst kaptak...


Nem máshol, mint a félelmetes Allianz Arénában kellett megpróbálni a Herthának, hogy megszerezze az első bajnoki pontokat a Bundesliga nemrég rajtolt új kiírásában, de hamar eldőlt, hogy a Dárdai Pál vezényelte berlinieknek nem lesz esélyük borsot törni a Bayern orra alá.

Müller már a 6. percben megnyugtatta a bajor szurkolókat, Lewandowski pedig a 35. minutumban talált be – igaz, gólját videózás után adták csak meg lesállás gyanúja miatt. A bajor henger nem állt meg a folytatásban sem, pár perccel a térfélcsere után Musiala biztosította be a győzelmet, majd a hajrára fordulva az is bebizonyosodott, hogy Lewandowski szívesen lenne újra gólkirály, a lengyel gólzsák ugyanis negyed óra alatt további kétszer volt eredményes.

Öt gól született Dortmundban is, de más eloszlásban. A Borussia és a Hoffenheim csatáján az első félidőben nem született találat, a másodikban annál több: 12 perc alatt Reyna és Baumgartner gólváltása után 1:1 állt a kijelzőn, majd Bellingham visszaszerezte a vezetést a házigazdának. Már zsebben érezhette a három pontot Marco Rose csapata, amikor Dabbur a rendes játékidő utolsó percében egalizált.

A vendégek öröme a pontmentésnek viszont nem tarthatott sokáig, hiszen Haaland egy perccel később egy kipattanót bevágva elhozta a hazai győzelmet.

Német bajnokság, a 3. forduló: Borussia (D)–Hoffenheim 3:2, Bielefeld–Frankfurt 1:1, Augsburg–Leverkusen 1:4, Köln–Bochum 2:1, Mainz–Greuther Fürth 3:0, Stuttgart–Freiburg 2:3, Bayern–Hertha 5:0. Az Union–Borussia (M) és a Wolfsburg–Leipzig találkozó lapzárta után ért véget.

1. Leverkusen 3 2 1 0 9:2 7

2. Bayern 3 2 1 0 9:3 7

3. Freiburg 3 2 1 0 5:3 7

4. Borussia (D) 3 2 0 1 9:6 6

5. Köln 3 2 0 1 7:5 6

6. Mainz 3 2 0 1 4:2 6

7. Wolfsburg 2 2 0 0 3:1 6

8. Hoffenheim 3 1 1 1 8:5 4

9. Leipzig 2 1 0 1 4:1 3

10. Bochum 3 1 0 2 3:3 3

11. Bielefeld 3 0 3 0 2:2 3

12. Stuttgart 3 1 0 2 7:8 3

13. Union 2 0 2 0 3:3 2

14. Frankfurt 3 0 2 1 3:6 2

15. Borussia (M) 2 0 1 1 1:5 1

16. Greuther Fürth 3 0 1 2 2:9 1

17. Augsburg 3 0 1 2 1:8 1

18. Hertha 3 0 0 3 2:10 0

A következő fordulóban (szeptember 11–12.): Leverkusen–Borussia (D), Freiburg–Köln, Greuther Fürth–Wolfsburg, Hoffenheim–Mainz, Union–Augsburg, Leipzig–Bayern, Frankfurt–Stuttgart, Bochum–Hertha, Borussia (M)–Bielefeld.