2021. október 21., csütörtök

Makjuk van

Ígéretesen kezdődött a Ferencváros–Debrecen rangadó. A vendégek részéről Dzsudzsák már a második percben lövéssel próbálkozott, ezzel is jelezve, a hajdúságiak nem csupán a védekezéssel kívánnak foglalkozni. Sőt, alig múlt el negyedóra, mikor ugyanő gólpasszt adott Ugrainak.

Ezt követően becsülettel próbálkoztak a zöld-fehérek, de a helyzeteik befejezésébe sokáig hiba csúszott. A szünet előtt az egyre fokozódó ferencvárosi fölény végül meghozta eredményét, és Mak remek lövésével kiegyenlített a címvédő.

A folytatásban a Fradi a videobíró hosszadalmas elemzését követően büntetőhöz jutott, amit Ryan Mmaee magabiztosan értékesített, ezzel megfordította a mérkőzést. Nem sokkal később újabb büntetőt rúghatott a hazai csapat, azonban Tokmac gyengécske lövését könnyedén hárította a Debrecen hálóőre.

Így sem kellett azonban sokat várni az újabb zöld-fehér találatra, hiszen Mak kihasználva a vendégek védelmének újabb hibáját duplázni tudott s ezzel tulajdonképpen eldöntötte a találkozót. Laidouni tovább növelte csapta előnyét, s bár a hajrában Ugrai is megszerezte a maga második találat ez érdemben már semmit sem befolyásolt.

A Debrecen egy félidőn át tartotta magát a Fradi vendégeként(Fotó: Twitter/Ferencvárosi TC)
A Debrecen egy félidőn át tartotta magát a Fradi vendégeként(Fotó: Twitter/Ferencvárosi TC)

Az első három fordulóban mutatott gyenge teljesítményt követően igencsak magára talált a Honvéd. A forduló nyitómérkőzésén Zalaegerszegen pályára lépő kispestiek már az első negyedórában kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrészében cserékkel felfrissített zalaiak ugyan több veszélyes támadást vezettek, de gólt nem tudtak szerezni. Ráadásul Tamás egy szögletet követően végleg eldöntötte a három pont sorsát. Szerafimov szépíteni tudott ugyan, de ennél többre nem futotta a hazaiak erejéből.

A listavezető Kisvárda magabiztos győzelmet aratott a hullámvölgybe került Mezőkövesd felett. Érdekes mérkőzést vívott egymással a Fehérvár és az MTK. A találkozó nagy részében Nikolićék voltak fölényben, a zentai játékos a mérkőzés elején gólt is lőtt, igaz azt a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Dacára székesfehérváriak remek játékának, a vezetést a félidő végén Grozavnak köszönhetően az MTK szerezte meg. A szünetet követően a cserként beállt Kodro bizonyult a nyerő embernek, hiszem két találatával a székesfehérváriak megfordították a mérkőzést.
Az 5. forduló: Zalaegerszeg–Honvéd 1:3 (Szerafimov 74., illetve Lukić 9. Hidi 13., Tamás 69.), Kisvárda–Mezőkövesd 2:0 (Mesanović 34., Navratil 65), Ferencváros–Debrecen 4:2 (Mak 39. és 67., R. Mmaee 55., Laidouni 72., illetve Ugrai 17. és 89.), Fehérvár–MTK 2:1 (Kodro 72. és 79., illetve Grozav 45.). A Gyirmót–Puskás Akadémia és a Paks–Újpest találkozók lapzárta után értek véget.

A következő forduló (szeptember 11-én és 12-én): Debrecen–Gyirmót, Honvéd–Ferencváros Mezőkövesd–Fehérvár, Paks–MTK, Puskás Akadémia–Kisvárda. Újpest–Zalaegerszeg