2024. április 19., péntek

Csaba királyfi Temerinben

A temerini Kókai Imre Általános Iskola telepi iskolaépületének udvarában szombaton, a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően előadták a Csaba királyfi című székely rockoperát, amelyet G. Nagy Ilián rendezésében láthatott a közönség. A délvidéki ősbemutatóra nemcsak a helyiek, hanem a tartomány szinte minden szegletéből érkeztek nézők. Az előadást megelőzően a rockopera szereplői, valamint a stáb tagjai is látogatást tettek a Nyugati temetőben, ahol lerótták kegyeletüket az 1944/45-ös vérengzések temerini áldozatainak emléke előtt. A rockopera megtekintésére összesereglett nézőkre az előadás kezdete előtt néhány perccel hatalmas záporeső zúdult, ennek ellenére a közönség az összetartozás és a kitartás erejéről tett tanúbizonyságot, hiszen az esernyők védelme alatt rendületlenül végigállta a kétórás előadást.

A bemutatót megelőzően a jelenlévőket Pásztor Róbert, a temerini községi képviselő-testület elnöke köszöntötte.

– A temerini magyarság a történelem vérzivataros eseményeit követően is életerős, tettre kész és nemzetileg elkötelezett közösséget alkot. Ez a közösség sosem tagadta meg történelmét, magyarságát, mindig tisztelte a vele együtt élőket és ápolta hagyományait. Biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így fog maradni – hangsúlyozta ki Pásztor.

Az előadás végén, a szereplők és a stáb tagjainak bemutatását követően, a közönség velük együtt énekelte el a Himnuszt.