2024. március 29., péntek

Minden pénteken felülvizsgálják a helyzetet

Holnap a szerbiai iskolák nagy többségében ismét úgy ülnek az iskolapadba a diákok, mint a járványidőszak előtt. 45 perces órák lesznek, és a szerb himnusz eléneklésével kezdődik az új tanév. Az oktatásügyi miniszter szerint minden készen áll a tanévkezdésre.

Mintegy 850 ezer diák, köztük 64 500 elsős, és 105 ezer tanügyi dolgozó várja a holnapi tanévkezdést. Branko Ružić oktatási miniszter a Szerbiai RTV műsorában elmondta, kísérni fogják az aktuális járványhelyzetet, és ez alapján határozzák meg, ha egyes iskolák esetében változtatni kell az oktatás modelljén. Minden pénteken felülvizsgálják a helyzetet az adott önkormányzatokban.

A válságstáb döntése értelmében azok az oktatási dolgozók, akik felvették a koronavírus elleni védőoltást, csak akkor kötelesek viselni a maszkot, amikor másfél méteres távolságtól közelebb kerülnek a tanulókhoz, de ez állandóan kötelező lesz azon tanügyi dolgozók esetében, akik nem vették fel a vakcinát. A tanulóknak ez akkor lesz kötelező, amikor beszélnek.

Az oktatási miniszter arra kért mindenkit, hogy vegye fel a védőoltást, ezzel is mutassa meg, hogy felelősségteljesen jár el.