2024. március 28., csütörtök

Két keréken érkezett vendégek

Szombaton tizedik alkalommal tartották meg a Kiskunhalas–Szabadka Barátság Kerékpártúrát, melynek keretében kiskunhalasi kerékpárosok látogattak Szabadkára. A kerékpárosok között volt Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere és Véh László, Tompa polgármestere is. A vendégeket a Városházán Kern Imre, Szabadka alpolgármestere fogadta.

Mintegy száz kerékpáros érkezett Szabadkára (Patyi Szilárd felvétele)

Mintegy száz kerékpáros érkezett Szabadkára (Patyi Szilárd felvétele)

– Fontos, hogy ilyen módon is népszerűsítsük a kerékpárturizmust. Ez is bizonyítja, hogy nem hiába épült nem is olyan rég kerékpárút Szabadkától a határig, a másik irányba pedig Hajdújáráson túlig. Az idén pedig a kerékpárút kiépítésével továbbhaladunk Királyhalom felé. Arra buzdítom a polgárokat, hogy csatlakozzanak a túrához, és jövőre még többen vegyenek részt rajta. Jómagam a harmadik túrán vettem részt itt, Szabadkán. Az már hét éve volt. Most nem vállalkoztam arra, hogy csatlakozzam a vendégeinkhez, hanem itt, a Városházán üdvözlöm őket. Azonban ez is nagyon fontos, hiszen így erősítjük Szabadka és Kiskunhalas kapcsolatát. Az anyaországi városok közül éppen Kiskunhalassal ápoljuk a legszerteágazóbb kapcsolatot. Több projektumban is közösen veszünk részt – nyilatkozta lapunknak Kern Imre.