2024. március 28., csütörtök
KEVI

Látogatható A ló vándorkiállítás

Péntek óta a Kevi Móra István Magyar Művelődési Egyesület épületében is megtekinthető a kevi Móra, illetve a tornyosi Tömörkény Tehetségpont A ló elnevezésű projektumának interaktív kiállítása. Rákos Judit történelem-tanárnő, a projektum koordinátora elmondta, hogy mivel a két tehetségpont a falvakban működő iskolákat és diákokat kapcsolja össze, úgy döntöttek, hogy a ló képezi majd a projektumuk szerves részét, mivel ez a jószág mindenütt megtalálható. Rámutatott, hogy a ló része a roma kultúrának, mint ahogy az itt élő magyarság kultúrájának is, s nagyon sok tanuló kapcsolatban is van a lovakkal, akár a mezőgazdasági munkálatok, akár a versenyzés által.
A programban nagyjából ötven tanuló vett részt, négy szekcióban. A kiállítást korábban a zentaiak, majd a tornyosi iskola diákjai is megtekinthették – magyarázta Rákos Judit, s hozzáfűzte, hogy így a zentai kiállítás megnyitóján a diákok elmesélték, hogy mi az, amit készítettek. Példának okán a természettudományi szekció tagjai a zentai kiállítás megnyitóján bemutatták a lóerővel kapcsolatos alkotásukat, a vizuális szekció pedig a trójai faló legendáját dolgozta fel, és erről meséltek a gyerekek.
Rákos Judit hangsúlyozta, hogy a gyerekek nagyon jól ismerik a lovakat, és szeretik is ezeket a négylábúakat, s nagy örömmel vettek részt a projektumban – magyarázta.
A vándorkiállítás a Magyar Nemzeti Tanács és a zentai önkormányzat segítségével valósult meg.