2024. április 20., szombat

Önkormányzati visszatekintő

Egy év óta tölti be tisztségét Kishegyes község önkormányzata a jelenlegi összetételben, ez idő alatt 14 képviselő-testületi ülést és 49 községi tanácsülést tartottak. A községi tanács tagjai közel 600 napirendi pontot vitattak meg. És hogy mi valósult meg, arról Sándor Istvánt, Kishegyes község alpolgármesterét kérdeztük, aki elmondta, hogy elsődleges céljuk volt a már kidolgozott és megkezdett projektumok véghezvitele.

– A Vajdasági Magyar Szövetség politikájának célja, hogy hitelesek maradjunk. Mi olyan fejlesztésekről adunk számot, amelyek megvalósításához minden szükséges feltétel megteremtődött. Következetesek akkor lehetünk, ha mindaz amit mondunk, a gyakorlatban is megvalósul – emelte ki az alpolgármester, majd azzal folytatta, hogy a megvalósult és folyamatban lévő beruházások közül élen járnak a vízzel kapcsolatos fejlesztések.

– Kishegyes településen meghibásodott az újfalusi B3-as kút, ezért gondok adódtak a vízellátással. Emiatt egy új kút lett felszerelve, ami immár használatban is van. A visszajelzések alapján növekedett a vízmennyiség-fogyasztás az érintett körzetben. Egy új kút létesült a Verbászi úton is. Ez még nem üzemel, a villanyszolgáltatóra várunk, hogy megteremtsék a szükséges feltételeket. A község területén valósul meg egy új projektum, a Potok völgyben helyet kapó víztározó tó kiépítése. Itt a maximális vízállásnál 18 hektár alapterületű vízfelszínt kapunk majd. A kivitelező szerint ősszel megkezdődhet a már feltöltött gát kibetonozása, majd ezt követően startolhat a tó feltöltése – hallhattuk.

– Az önkormányzat célja, hogy a tó ne csak öntözési célokra szolgáljon, hanem üdülési lehetőséget is adjon. Az egyik legnagyobb beruházás, ami az elkövetkező éveket is meghatározza, az a szennyvíz főhálózata, és a tisztító kiépítése. Ennek kapcsán rendszeresen tartjuk a kapcsolatot a kivitelezővel, és emlékeztetjük a szerződésben vállaltakra, hiszen számos felfordulás keletkezett a fővezeték kiépítése során. Minden esetben vissza kell állítani az eredeti állapotot, minden megsérült utat, járdát és útszakaszt! Azokat a földes utcákat, amelyeket érintett a főhálózat vezetése, mart aszfalttal töltik fel. Az egyik utca helyreállítása már megtörtént, a másik kettő esetében pedig rendelkezésre áll a szükséges anyag – mondta el az alpolgármester, aki kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban számos kisebb beruházás is megvalósult. Ilyen volt az oktatási intézmények fejlesztése.

– Tavaly ősszel tudtuk meg, hogy beázik a kishegyesi általános iskola galériája. Ma már új tető van rajta, és belülről újra lett festve az épületrész. Az ősz folyamán az iskolában a nyílászárók cseréje is megtörténik. A kishegyesi központi óvoda fűtéskorszerűsítése befejeződött, csak a mérőhely felhelyezése maradt hátra. Egy évvel ezelőtt megígértük, hogy a TSC akadémiával közösen műfüves pályát adunk át Kishegyesen, és ez meg is történt. Egy régi ígéretünk a kishegyesi kultúrközpont kialakítása és az ott lévő tér rendezése. A közbeszerzés lezárult, a szerződést aláírták a kivitelezővel. A szerződés értelmében szeptember folyamán megkezdődik a munka. A kivitelezési határidő a munkálatok megkezdésétől számított egy év – fogalmazott Sándor István, aki hozzátette még, hogy az elmúlt időszakban igyekeznek kiállni a magyar érdekeltségű szervezetek mellett.

– Bácsfeketehegyen jelenleg is folyamatban van a meggynapokon ismertetett IPA-projektum. Ennek keretében szorosabb együttműködés alakul ki Bácsfeketehegy és testvértelepülése, Szank között, elsősorban az idegenforgalom terén. Feladatunk, hogy a magyar érdekeltségű kultúregyesületek, civil szervezetek, sportegyesületek és médiák megkapják azokat a támogatásokat, amiket az elmúlt években is. Két szép eredményünk is volt az elmúlt időszakban, az egyik a mezőgazdasági termelők számára kiírt pályázat. Itt sikerült megnövelnünk a keretösszeget, és mi abban vagyunk érdekeltek, hogy idén ősszel minden pályázó támogatásban részesüljön. Egyébként a község területén működő két magyar nyelvű havilap ebben az évben minden eddiginél nagyobb támogatásban részesült – számolt be az alpolgármester. A tervek kapcsán megtudtuk még, hogy a közvállalat munkagépét teljes mértékben fel kellett újítani, ez egy jelentősebb összeg volt, amit az önkormányzat magára vállalt. Sándor István végezetül elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban meghatározzák, mely feladatok kerülhetnek bele a jövő évi költségvetésbe, és abban lesznek továbbra is érdekeltek, hogy ezek közül minél többet valósíthassanak meg a magyarlakta településeken.